A PM rendelkezett így

Felháborító! 10 milliárdot vonnak ki az egészségügyből!

Csaknem tízmilliárd forint megtakarításra kötelezi az egészségügyi tárcát a Pénzügyminisztérium - tudta meg a Magyar Nemzet.

2009.08.01 08:46Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet birtokába jutott az egészségügyi miniszter levele, amelyben Székely Tamás azt írja: a 2009. évi államháztartási egyensúly megőrzése érdekében a Pénzügyminisztérium maradványtartási kötelezettséget írt elő a tárcák részére.

Ezen alapelvek alapján a tárcának 9655,3 millió forint maradványtartási kötelezettsége keletkezik.

Ez mind a fejezet felügyelete alá tartozó intézetekre, mind pedig a fejezeti kezelésű előirányzatokra nézve jelentős mértékű megterhelést jelent - fogalmazott a levélben Székely Tamás.

A Pénzügyminisztérium nem cáfolta a levélben található összeg pontosságát. Döntésüket azzal indokolták, hogy eddig elért eredményeik kerülhetnének veszélybe, ha a kormány elbizonytalanodna a szigorú költségvetési politika folytatása terén.

Éppen ezért a kormány kitart a meghirdetett egyensúlyi pálya mellett, amelynek eszköze a maradványtartási kötelezettség érvényesítése - ismerteti a napilap szombati száma.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.