107 milliárdra tervezték
Nem lesz visszamenőleges változás a lakáshitel-kamattámogatásnál
A lakáshitel-kamattámogatás megvonása a korábban felvett hiteleknél nem szerepel a tervezett intézkedések között - tudta meg az MTI kormányzati forrásból pénteken.
2009.04.03 13:03MTIBajnai Gordon miniszterelnök-jelölt csütörtökön nyilvánosságra hozott elképzelései között szerepel a lakástámogatások, a szociálpolitikai kedvezmény és az állami kamattámogatás felfüggesztése július 1-től.
A jelenlegi elképzelések szerint, miután a támogatás visszamenőleges megvonása nagy valószínűséggel alkotmányellenes, így az csak az újonnan felvett lakáshitelekre vonatkozhat. A kamattámogatás éves terhe szakértők szerint tavaly 101 milliárd forint volt, az idén 107,6 milliárdra tervezték. A szociálpolitikai kedvezményre, amelybe beletartozik az úgynevezett teljes és a félszocpol, 2008-ban 26 milliárd, illetve 9 milliárd forintot költött az állam, az idei prognózis 27, illetve 10 milliárd forint. Az MTI úgy tudja, hogy szociálpolitikai kedvezményeknél még a tervezés szintjén sem dőlt el, hogy azok teljesen megszűnjenek, vagy csak a feltételeiben történjen jelentős szigorítás.
A lakástámogatások éves terhét a két intézkedés együtt a szakértők szerint mintegy 15 milliárd forinttal csökkentheti az idén (félév alatt), jövőre pedig már több mint 30 milliárd forinttal, miközben a hatás hosszabb távon megsokszorozódik.
Kapcsolódó írások:
- A KDNP ismét adókedvezményt szeretne a lakáshiteleknél
- Áthidaló kölcsön lakáshiteleseknek!
- Elfogadták a lakáshiteleseknek nyújtott állami garanciáról szóló törvényt
- Hétfőn törvény születik a lakáshiteleseknek nyújtott állami garanciáról
- MNB: Januárban csökkent az új lakáshitelek értéke
- Fidesz: az év második felére bedőlhet a lakáshitelpiac
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06