Fejlesztés
Kotorják a Boros-Drávát Dél-Baranyában
Több mint 170 millió forint európai uniós forrásból kotorják a Dél-Baranyában található Boros-Dráva és Boros-tó medrét.
2018.05.29 22:30MTIA lerakódott iszap eltávolításától és a vízfelület növekedésétől a vízminőség javulását várják a szakemberek. A munkálatok legkésőbb 2019 márciusáig befejeződnek. A hordalékot az ormánsági Oldhoz közeli két, korábbi anyagnyerő hely területén helyezik majd el.
Az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program keretében megvalósuló projekt további céljaként a horgászturizmus fejlesztését és a térség turisztikai vonzerejének növelését nevezte meg az írásos összegzés.
Tizenegy új stég építését tervezik a rossz állapotú régiek helyén, és őshonos halfajokat is telepítenek a Boros-Drávába - közölte a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
Kitértek arra is, hogy a jelenlegi projekt keretében a felhalmozódott hordalék körülbelül felének eltávolítása finanszírozható, másik felét egy következő pályázat keretében tervezik elvégezni a szakemberek.
A programban a horvátországi partnerek mellett a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság veszt részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
- 0:30 Megjelent a Korda György 85 LP, szombaton koncert a Sportarénában
- 23:56 MÁV: péntektől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy
- 22:31 Putyin: Fehéroroszország is részt vesz a taktikai atomfegyverekkel tartandó hadgyakorlaton
- 21:30 PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok
- 20:30 Népegészségügyi központ: stagnál az örökítőanyag koncentrációja a szennyvízben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06