Területfejlesztés
Több uniós forrás jut a Balatonra
Az unió által finanszírozott operatív programok mintegy 4 százaléka kerül a Balatonhoz a mostani fejlesztési ciklusban, míg az előzőben ez az arány 2,5 százalék volt.
2018.05.16 00:30MTIMolnár Gábor, a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezetének igazgatója elmondta, a mostani fejlesztési ciklusban a források 70-80 százalékát ítélték már oda, április közepéig 292 milliárd forintot, 670 projekt van folyamatban.
Az igazgató hangsúlyozta, a térségi stratégia kidolgozásában figyelembe kell venni, hogy a munkanélküliség helyett ma már a munkaerő-hiány okoz problémát. Figyelembe kell venni azt is, hogy a BFT által megrendelt KSH népesség-előrejelzési kutatás szerint a 271 ezer lakosú üdülő-régió lakossága 2062-re 180 ezerre csökken, és az országos átlagnál nagyobb mértékben fog öregedni a balatoni lakosság. Alkalmazkodási stratégiát kell kidolgozni a klímaváltozás hatásaira is - tette hozzá.
Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy 2013 vége óta sokat fejlődött a horgászturizmus, azóta 50 százalékkal nőtt a horgászjegyek értékesítése.
A horgászturizmus fő gátja, legégetőbb problémája a meglepően kevés parti horgászhely a 220 kilométeres partszakaszon - fogalmazott a vezérigazgató. Szerinte a csónakos horgászatot kell fejleszteni, amihez viszont csónakkikötőket kell építeni. A horgászok biztonsága érdekében legalább az év végéig kellene üzemeltetni a viharjelzést - tette hozzá.
Szári Zsolt beszámolt arról is, hogy sikerrel járt a cég eredetvédelmi programja, a napokban sikerült elfogadtatni, hogy a "Balatoni hal" elnevezés országos földrajzi minősítéssé váljon, amelynek uniós elfogadtatását is kezdeményezték. A balatoni fogas mint hungarikum bejegyeztetése is folyamatban van - tette hozzá.
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke arról számolt be, hogy az április közepétől május 27-ig tartó tavaszi Nyitott Balaton akcióban mintegy 250 vállalkozás 150 programja zajlik a régióban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06