Energia
Szükség van új áramtermelő kapacitásokra
A két új paksi blokk előkészítésén már dolgoznak, folyik a környezetvédelmi engedélyezés, illetve dolgoznak a telephelyengedély-kérelem előkészítésén.
2016.06.16 18:56MTIEgész Európában szükség van új villamosenergia-termelő kapacitásokra a rendszer biztonságos működésének garantálásához - fejtette ki Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület csütörtöki siófoki konferenciája után.
A kormánybiztos hangsúlyozta, legutóbb Svédországban született többpárti megállapodás a zöldek részvételével arról, hogy az atomenergiát sújtó különadót kivezetik a következő években, valamint olyan helyzetet teremtenek, hogy a nukleáris kapacitásokat hosszú távon fent lehessen tartani. Ez nem csak a meglévő blokkok üzemidő-hosszabbítását jelenti Svédországban, hanem új blokkok építését is lehetővé teszi, mert úgy gondolják, hogy a megújuló energiaforrások és az atomenergia alkalmazása egyszerre szükséges ahhoz, hogy jól működő, alacsony szén-dioxid-kibocsátású rendszert lehessen építeni - fejtette ki.
A két új paksi blokk előkészítéséről Aszódi Attila elmondta: folyik a környezetvédelmi engedélyezés, illetve dolgoznak a telephelyengedély-kérelem előkészítésén.
A kormánybiztos felidézte, a környezetvédelmi engedélyezési eljárás 2014 decemberében indult. A magyar és a nemzetközi közvélemény tájékoztatása után 2015-ben került sor a hazai, majd hét országban, kilenc helyszínen a nemzetközi közmeghallgatásokra.
Aszódi Attila kitért arra, hogy az előkészítési folyamatban az orosz féllel folytatott egyeztetések során egyes műszaki megoldásokat sikerült pontosítani. Ezzel kapcsolatban az előkészítést végző projekttársaság már tájékoztatta a környezetvédelmi hatóságot, a pécsi kormányhivatalt.
A kormánybiztos közölte, a pontosított műszaki megoldások értelmében biztonsági okokból az új blokkok építési és üzemi területe az eredetileg tervezettnél valamennyivel nagyobb lesz, és a blokkok távolabb is kerülnek egymástól. Az új létesítménynek különálló melegvíz-csatornája lesz, de mindez csak a Paksi Atomerőmű tulajdonában lévő ipari területet érinti, ezen belül marad az építési és a felvonulási terület is.
Hozzátette: a pontosított műszaki megoldásokat megvizsgálva az eljárás során korábban bemutatottakhoz képest a környezeti hatások jellege és nagysága érdemben nem változott, nincs új hatásviselő.
A telephelyengedély-kérelemről szólva Aszódi Attila elmondta: be kell mutatni, hogy a telephely alkalmas a létesítmény befogadására, valamint azt, hogy milyen hatásokat gyakorolhat a telephely, illetve annak környezete a létesítményre.
A környezetvédelmi és a telephely-engedélyezés után, az ezekben szereplő adatokat is felhasználva lehet majd összeállítani a létesítésiengedély-kérelmet. A mintegy százezer oldalnyi dokumentum értékelésére egy év áll az Országos Atomenergia Hivatal rendelkezésére, ezután lehet majd a létesítési engedélyt kiadni, és ennek birtokában az építkezést megkezdeni - tette hozzá.
A kormánybiztos arra számít, hogy a környezetvédelmi engedélyt az idén megkapják, és még ebben az évben benyújtják a telephelyengedély-kérelmet is. A tervek szerint a létesítési engedély 2018-ra lehet meg, akkor elkezdik a beruházás megvalósítását, és a két új blokkot 2025-ben, illetve 2026-ban tervezik üzembe helyezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06