BÉT
Növekvő forgalom mellett esett - jókorát - a BUX a héten
Csütörtökön jelentős devizapiaci mozgások indultak be. A BUX a régiós indexekkel együtt erősen - mintegy négyszáz ponttal - gyengült. Ezen a napon született a heti forgalom fele.
2015.01.18 21:30MTIA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma 8 milliárd forinttal nőtt a héten, a vezető részvényeknek - a Richter kivételével - esett az árfolyamuk, így a BUX értéke is csökkent.
A BÉT részvényszekciójának forgalma 39,2 milliárd forint volt, az előző heti 31,1 milliárd után.
A BUX 2,5 százalékkal esett egy hét alatt, pénteken 15 755,90 ponton zárt.
Hétfőn a Budapesti Értéktőzsde indexe kicsit a napi alsó szint felett, 15 pontos eséssel zárt. Ekkor volt a héten a legkisebb a napi forgalom, amely 3,8 milliárd forintot tett ki.
Kedden az európai részvényindexek erősödtek, csak a magyar tőzsde maradt le. Az előző napinál 700 millióval több, de még mindig alacsony volt a forgalom és kissé gyengült a BUX.
Szerdán a magyar piac mintegy fél százalékos csökkenéssel zárt, csak a Richter tudott erősödni, viszonylag jó forgalom mellett. Az OTP a 3600 forintos támasz körül volt. A forgalom tovább emelkedett, elérte az 5,7 milliárd forintot.
Csütörtökön a svájci jegybank közölte, hogy eltörölte a svájci franknak az euróval szembeni árfolyamküszöbét. A hírre jelentős devizapiaci mozgások indultak be. A BUX a régiós indexekkel együtt erősen - mintegy négyszáz ponttal - gyengült. Ezen a napon született a heti forgalom fele.
Pénteken a BUX minimális emelkedéssel zárt, míg a német DAX elérte a mindenkori csúcsát.
A BÉT-en az OTP emelkedni tudott, a Mol viszont az utolsó három napon több mint ötszáz forintot esett. Ez utóbbinak magyarázata lehet a svájci frank miatti pánik, amely miatt a befektetők átrendezik portfólióikat. A forgalom a második legjobb, 7,1 milliárd forint volt.
A héten a vezető részvények közül az OTP 2,90 százalékos eséssel, pénteken 3554 forinton - az előző péntekihez képest 106 forinttal alacsonyabban - zárt.
A Mol 5,63 százalékkal csökkent a héten, pénteken 10 720 forinton fejezte be a kereskedést.
A Magyar Telekom papírjai 1,80 százalékkal alacsonyabb árfolyamon zárták a hetet, mint az előzőt, pénteken a részvény 327 forintot ért.
A Richter 0,73 százalékkal emelkedett, pénteken 3445 forinton zárt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,39 százalékkal esett a héten, 1407,39 pontot ért el pénteken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06