A régióban az első
Fogyatékossággal élők által működtetett étterem nyílt Miskolcon
Miskolc belvárosában szerdán megnyílt az északkelet-magyarországi régió első olyan étterme, ahol a személyzetet fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek alkotják.
2014.12.03 15:06MTIA Szimbiózis Alapítvány éttermének átadásán Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt mondta: a fogyatékossággal élő ember "önmagában kincs, érték", és nemcsak a családja, hanem a társadalom számára is.
Úgy fogalmazott, nincs két út a fogyatékossággal és az anélkül élők számára, nincs külön társadalma, országa az embereknek. Egyetlen út van – hangoztatta a politikus.
A "Batyu-Téka, több mint étterem” elnevezésű vendéglátóhelyről Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke elmondta, az étterem névválasztása már önmagában különleges.
Az étterem mellett könyvtárként is működik a hely: egyebek mellett minden autizmussal kapcsolatos magyarul megjelent könyv megtalálható, és számos gyógypedagógiai, rehabilitációs könyv, kiadvány.
Az étterem egyik részében fejlesztő játszóházat alakítanak ki - fürdővel, pelenkázóval -, sok játékkal és eszközzel. Az ételeket a miskolci baráthegyi majorság konyhájából szállítják, elsősorban helyben termelt és helyi termelőktől beszerzett alapanyagokat használnak fel. Az étterem megnyitásával 15 új munkahelyet hoztak létre.
Az eseményen átadták az év esélyteremtő munkahelye vándordíjat is, amelyet a tavalyi díjazott, az Auchan Magyarország Kft. miskolci áruházai után idén a Generali Biztosító Zrt. nyert el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06