Segít a kormány

86 milliárd forint a fogyatékkal élők támogatására

2010 óta folyamatosan emelkedik a támogatás összege, novemberben több mint 114 ezer fogyatékkal élő ember kapott ilyen címen ellátást.

2014.12.02 15:54MTI

A kormány az idén 86 milliárd forintot fordít a fogyatékkal élő emberek támogatására - közölte a kormányszóvivő kedden Debrecenben, a Fény Felé Alapítvány Kincsesláda kreatív stúdiójának átadásán.

Kurucz Éva elmondta: 2010 óta folyamatosan emelkedik a támogatás összege, novemberben több mint 114 ezer fogyatékkal élő ember kapott ilyen címen ellátást.

Hozzátette: jelenleg 80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik az országban, kétszer annyi, mint 2010 előtt. A kormányszóvivő emlékeztetett rá, hogy december 3. a fogyatékkal élő emberek világnapja. A kormány elkötelezett a fogyatékkal élő emberek iránt, mint ahogy az alaptörvény is rögzíti: Magyarország megvédi a fogyatékkal élő embereket, és segíti munkaerő-piaci elhelyezkedésüket, oktatásukat, képzésüket - sorolta Kurucz Éva.

A kormány megemelte a kiemelt ápolási díjat a súlyos betegek otthoni ápolása esetén az alap ápolási díj 180 százalékára. Az 53 ezer forintos havi juttatást jelenleg nyolcezren kapják - fűzte hozzá a kormányszóvivő.

Boros Attila, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főosztályvezetője elmondta: 2013-tól - pályázati formában - egységessé vált a rehabilitációs támogatások rendszere.

Bér- és költségtámogatásokra 35 milliárd forintot biztosított a kormány, ebből több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatása valósult meg.

A debreceni Fény Felé Alapítvány a rehabilitációs pályázat segítségével 2013-ban 13, az idén 26 fogyatékkal élő foglalkoztatását oldotta meg, jövőre ebben a formában 36 foglalkoztatottat támogatnak - mondta el a Kincsesláda kreatív központjuk átadásán az alapítvány elnöke.

Suller Attiláné Polgár Márta közlése szerint a stúdió létrehozására csaknem 20 millió forint támogatást nyertek, és további tíz munkahelyet létesítettek a megváltozott munkaképességű debrecenieknek. A kreatív stúdió boltként is működik: a fogyatékkal élő emberek által természetes anyagokból készített tárgyakból származó bevétel az ellátásukat egészíti ki - jelezte az alapítvány elnöke.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.