Józsefvárosi piac
Kocsis Máté: a Négy Tigris bezár akkor is, ha a bérlők bíróságra mennek
Néhány hetet nyerhetnek a józsefvárosi piac bérlői azzal, hogy megtámadták a bíróságon a bérleti szerződés felmondását, de a bezárásról szóló döntésen ez nem változtat.
2013.11.21 16:11MTIKocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a Négy Tigris piacon senki nem volt biztonságban, a kispénzűeket becsapták és a statisztikák szerint is számos bűncselekmény történt a területen, ezért kezdeményezte a VIII. kerületi önkormányzat a piac bezárását.
Felidézte, hogy a MÁV júniusban meghozta a döntést 150 napos felmondási idővel, ami csütörtök délelőtt 10 órakor lejárt. Kocsis Máté sajnálatosnak nevezte, hogy a bérlők megpróbálnak kibújni a határozat végrehajtása alól, ugyanakkor jelezte, hogy a döntésen ez nem változtat, a piac ilyen formában megengedhetetlen Budapest kellős közepén.
Szólt arról is, hogy a józsefvárosi önkormányzatnak nincs jogosítványa eljárni az ügyben, a jogvitában nem érintett, de abban érdekelt, hogy a piac csütörtökön bezárjon.
Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha az eladók átköltöznek a Kőbányai út túloldalára, azt mondta, hogy a másik oldalon lévő ipartelepen - amelynek 130-150 tulajdonosa van - rendezettebbek a körülmények, több pénzt költöttek a létesítményekre, de gondolkodnak, hogyan lehetne nagyobb rendet teremteni, mert nincsenek meggyőződve róla, hogy maradéktalanul betartják az adó- és vámszabályokat.
Kocsis Máté korábban közbiztonsági és adóhatósági szempontból is károsnak nevezte a Négy Tigris piac működését és a bérleti szerződés felmondását szorgalmazta a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságánál. Tájékoztatása szerint a tisztességes eladók ezután is teret kapnak a Józsefvárosban, van igény az olcsó árukra, ezért aki a jogszabályokat betartva működik, az könnyített eljárásban, kedvező feltételekkel kaphat megfelelő üzlethelyiséget a kerületben.
A VIII. kerület a sportolási és kulturális lehetőségeket bővítené a piac területén, ezért több mint négymilliárd forint értékű fejlesztésről készített tervet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06