EU-csúcs
Schulz európai bevándorlási törvényt szorgalmaz
Európai bevándorlási törvény megalkotását szorgalmazta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtök esti sajtótájékoztatóján Brüsszelben, nem sokkal azután, hogy az EU-országok állam-, illetve kormányfői megkezdték kétnapos tanácskozásukat.
2013.10.25 02:27MTIAz EU-csúcs egyik napirendi pontja a bevándorlási helyzet áttekintése a három héttel ezelőtti lampedusai tragédia nyomán. Az Olaszországhoz tartozó sziget közelében október harmadikán kigyulladt és elsüllyedt egy illegális menekülteket szállító hajó, a szerencsétlenségben több százan vesztették életüket. Az EU-csúcstalálkozók szokásos menetrendje szerint az állam-, illetve kormányfők először az EP-elnökkel tartottak eszmecserét, majd saját körben folytatták a tanácskozást, Schulz pedig az újságírókat tájékoztatta arról, milyen felvetésekkel élt a nyitó találkozón
Első helyen a menekültügyi problémát emelte ki, és úgy vélekedett: Európának éppen úgy szükség van egységes bevándorlási törvényre, mint a szintén jelentős menekültcélpontnak számító Egyesült Államoknak, Kanadának vagy Ausztráliának. Csupán azzal a szabállyal - mondta - immár nem lehet kezelni a problémát, hogy a menedékkérelmi ügyekben annak az EU-országnak a hatóságai kötelesek eljárni, ahol a menedékkérő először lépett az unió területére.
A hatezer lakosú Lampedusán tízezer menekült zsúfolódott össze - jegyezte meg Schulz, és nyomatékkal leszögezte, hogy az európai bevándorlási törvény alapján nem csupán a menekült befogadásának, hanem elutasításának a jogszerű lehetőségét is meg kell teremteni. Az EU-csúcs további napirendi pontjainak egyikével, a digitális gazdaság fellendítését célzó, tervezett intézkedésekkel kapcsolatban Schulz kiemelte: az eddiginél hatékonyabb adatvédelemre van szükség, mert "ma olyan világban élünk, amelyben mindenki ellen kémkednek, és nem is tudjuk, mikor, milyen kritériumok alapján".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06