Ismerkedés

Izraeli-magyar innovációs napot tartanak Budapesten

Izraeli-magyar innovációs nap vette kezdetét csütörtökön Budapesten. A Graphisoft Parkban zajló egész napos tanácskozáson a magyar start-up vállalkozásoknak lehetőségük nyílik megismerkedni az izraeli kutatás-fejlesztéssel, üzletet köthetnek és együttműködést alakíthatnak ki az ottani cégekkel.

2013.10.03 11:30MTI
Ilan Mor (Fotó: MTI)

Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete a tanácskozást megnyitó beszédében hangsúlyozta: két éve fogalmazódott meg az izraeli-magyar együttműködés ötlete az innovációs technológiák területén, a kezdeményezésre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) azonnal igent mondott, a programot közösen szervezték meg.

A nagykövet kiemelte: nemcsak az izraeliek által elért eredmények bemutatása a cél, hanem az innováció szellemének átadása is.

Az együttműködéssel mindkét ország nyer - tette hozzá. Cséfalvay Zoltán, az NGM gazdaságstratégiáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a jó gyakorlatok elsajátítása fontos a magyar start-up vállalkozások számára. Magyarországon a kis- és közepes vállalkozások (kkv) támogatásában jelentős szerepe van az unió Jeremie-programjának, amely a cégek kockázati tőkebefektetéseit támogatja 28 projekt segítségével, összesen 130 milliárd forintos forrásból.

A technológiai inkubátor program az innováció támogatásának másik eszköze, erre majd 2014 első negyedévétől lehet újra pályázni. Véleménye szerint az országban a k+f területén jelenleg két kihívásra kell választ találni: az egyik az ötlet termékké vagy üzleti modellé alakításának módja.

A másik kihívást az államtitkár abban látja, hogy a hazai start-up cégek globális piacra jutásával ne "agyelszívás", hanem sokkal inkább egyfajta tudástranszfer valósuljon meg. Egy külön munkacsoport dolgozik azon, hogy Budapest az évtized végére a közép-kelet-európai start-up cégek központja legyen - mondta.

Kiemelte, hogy Tel-Aviv jelenleg a második a Szilikon-völgy után az innovációs központok rangsorában, Budapest azonban nem szerepel a húsz országot tartalmazó listán.

Az a feladat, hogy a magyar főváros is bekerüljön ebbe a körbe - tette hozzá. Ismertetése szerint a kutatás-fejlesztésre, innovációra több mint 700 milliárd forintot szán kormány a következő uniós ciklusban.

Korányi László, a NIH megbízott elnöke szerint a tanácskozás időzítése tökéletes, mivel éppen egy szerdán megjelent ipari kutatási-fejlesztési megállapodás értelmében az izraeli és magyar vállalatoknak 1-1 millió eurós keret áll rendelkezésre a k+f kapcsolatok szorosabbra fűzésére, továbbfejlesztésére.

A két ország között sok a történelmi hasonlóság: 30 évvel ezelőtt Izrael szuperinflációval, és magas államháztartási hiánnyal küzdött, az ipari vállalatok nagyrészt az állam kezében voltak - mutatott rá Korányi László, hozzátéve, hogy mára azonban az egyik legsikeresebb piacgazdasággá vált.

Nagyon sokan dolgoznak azon, hogy Magyarországot is modern, és sikeres piacgazdasággá alakítsák, ezt teszi egyebek között a NIH is a kormányzati oldalról - mondta. Véleménye szerint a legfontosabb erőforrás, ami az anyagi támogatásnál, és az ötleteknél is fontosabb, az az izraeli emberek gondolkodásmódja. Ezt a gondolkodásmódot a magyaroknak is el kell sajátítaniuk, hogy higgyenek abban, amit csinálnak.

A budapesti Graphisoft Parkban, az egész napos rendezvényen bemutatkoznak izraeli start-up vállalatok, és sikeres izraeli és magyar vállalatok vezetői tartanak előadást. A tervek szerint az izraeli-magyar innovációs napot minden évben megrendezik majd, az első tanácskozásra mintegy 300 magyar résztvevő regisztrált.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.