13 bank érintett
Kétnapos nyilvános tárgyalás a végtörlesztés miatti kartellgyanú ügyében
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa egy védett tanú vallomásának ismertetésével kezdte szerdán Budapesten azt a kétnapos nyilvános tárgyalását, amelyben 13 bank ellen folyik a versenyt korlátozó megállapodás feltételezése miatti eljárás.
2013.09.25 12:46MTIA védett tanú vallomásából kiderült, hogy 2011. szeptember 15-én és október 3-án több bank kockázatkezeléssel foglalkozó munkatársai vettek részt üzleti reggelin, a téma a végtörlesztéssel járó kockázatok voltak.
A CIB Bankot képviselő Szecskai András ügyvéd fontosnak tartotta közölni azt, hogy a védett tanú személyét az eljárás alá vontak 99 százaléka ismeri, így viszont nem tehettek fel neki kérdéseket. Ruszthiné Juhász Dorina, a tanács elnöke a közigazgatási eljárási törvényre hivatkozva közölte: a védett tanú csak zártan hallgatható meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06