367 milliós beruházás
Tovább épülhet a Veszprém környéki kerékpárút-hálózat
"Fontos elemmel bővült a Veszprém környéki kerékpárút-hálózat, amely a remények szerint tovább épül a Káli-, illetve a Tapolcai-medence irányába."
2013.08.21 11:31MTINavracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Nemesvámos-Veszprém közötti új, 367 millió forintba kerülő kerékpárút átadási ünnepségén elmondta: szerinte a térségi politikusok és turisztikai szakemberek szándéka az, hogy meghosszabbítsák az idegenforgalmi szezont a Bakony bevonásával.
Ebben az első fontos lépés ez a kerékpárút: akik a Balatonon nyaralnak, bejöhetnek a városba, illetve akik Veszprémbe érkeznek, kilátogathatnak kerékpárral Nemesvámosra - mondta a miniszter. Emellett a kerékpárút megkönnyíti az ingázók dolgát, hiszen - köszönhetően Nemesvámos sikeres gazdaságpolitikájának - több multinacionális cég működik itt, ahol veszprémiek is dolgoznak - tette hozzá.
Nemesvámos 2011-ben 303 millió forint támogatást nyert el uniós forrásokból a 4,1 kilométer hosszú kerékpárút megépítéséhez. Az uniós forrás mellett további, több mint hat millió forintot is pályázati úton szerzett meg az önkormányzat a pályázati önrész biztosításához.
A fennmaradó rész az érintett önkormányzatoktól származik. Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Ügynökség ügyvezető igazgatójának ismertetése szerint az Új Széchenyi-tervben 2007 és 2013 között 167 milliárd forint uniós forrás áll a pályázók rendelkezésére a közép-dunántúli régióban.
Az operatív programon belül helyi és térségi környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra fejlesztésre 50 milliárd forint használható fel - tette hozzá.
Sövényházi Balázs, Nemesvámos független polgármestere megjegyezte, hogy a turisztikai szempontból is fontos beruházás lehetőséget ad a kerékpáros munkába járásra, a Nemesvámos területén működő három multinacionális vállalathoz (MTD Hungária, HARIBO, ALCOA), valamint az itt működő kis- és nagyvállalkozásban dolgozók számára.
Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere szerint a fejlesztés nem jöhetett volna létre széleskörű együttműködés nélkül. Hozzátette: a Balatonhoz vezető kerékpárút sikere bíztatta az önkormányzatokat egy újabb szakasz megépítésére.
Kiemelte: Veszprém és a környékén lévő önkormányzatok között nem alá- és fölérendeltség van, hanem partneri együttműködés, ennek egyik látványos eleme a most átadott kerékpárút. Szólt arról is, hogy a következő fejlesztési ciklusban nagyobb szerepet kapnak a térségi együttműködések, Nemesvámos és Veszprém tehát megelőzte korát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06