Elkerülendő a bíróság
Építési ügyek: új vitarendezési lehetőség az MKIK mellett
A TSZSZ eljárását a vitatott összeg 1 százalékának megfelelő eljárási díj, maximum 450 ezer forint megfizetésével, valamint az eljárás iránti kérelem-nyomtatvány kitöltésével lehet kezdeményezni a területi kamaránál vagy a TSZSZ-nél.
2013.08.09 05:28MTIA tervezési, építési, kivitelezési szerződésekkel kapcsolatos vitás ügyek megoldását segítő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) augusztus 12-én megkezdi működését - tájékoztatott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) csütörtökön. A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet: az építésügy területén kialakult lánctartozások csökkentése érdekében létrehozott TSZSZ független szervezetként az MKIK mellett működik.
Helyettes vezetőjét, Csermely Gábort és a meghirdetett pályázat alapján kiválasztott 121 tagját az igazságügyi szakértők közül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már kinevezte, vezetőjének és további tagjainak kinevezése folyamatban van. A TSZSZ eljárása a vitás építkezés helyszíne szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamaránál, vagy az MKIK-nál kezdeményezhető.
Az építésügyi lánctartozások visszaszorítása érdekében született törvény alapján a TSZSZ a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó kérelme alapján ad szakvéleményt a teljesítésigazolás kiadhatóságával összefüggő vitás ügyekben. A közlemény szerint a dokumentum kiadásának gyakori, sokszor indokolatlan késleltetése, megtagadása a lánctartozások kialakulásának egyik oka.
A jogalkotó célja, hogy az ilyen ügyek nagy része lehetőleg a bíróság elkerülésével, a TSZSZ által kiadott szakvéleményben foglaltaknak megfelelően megoldódjon. Ha ez mégsem így történik, a vállalkozó a számára kedvező szakvélemény birtokában a neki járó pénz kifizetését a bíróságon nagyobb eséllyel érvényesítheti. A bíróság a felperes vállalkozó kérelmére már a per kezdetén elrendelheti a vitatott összeg kifizetését. Az is kedvező fejlemény a pénzére váró számára, hogy a bírósági ítélet előzetesen végrehajtható, és az ilyen perek a kiemelt perekre vonatkozó gyorsító szabályoknak megfelelően zajlanak, így előreláthatóan befejezésük nem tart majd évekig. A TSZSZ eljárását a vitatott összeg 1 százalékának megfelelő eljárási díj, maximum 450 ezer forint megfizetésével, valamint az eljárás iránti kérelem-nyomtatvány kitöltésével lehet kezdeményezni a területi kamaránál vagy a TSZSZ-nél. Az adott ügyben a TSZSZ vezetője által kijelölt három igazságügyi szakértő jár el. A szakvéleményt 30, bonyolultabb ügyben 60 napon belül, helyszíni szemle lefolytatása után adja ki a szervezet - ismertette az MKIK.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06