Hitelprogram
MKIK: előremutató az MNB kezdeményezése
A kamara a tájékoztatás szerint szorgalmazza és elősegíti, hogy minél több vállalkozáshoz jusson el a lehetőség, és a programba minél több vállalkozó kapcsolódjék be.
2013.04.11 06:38MTIA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) között megújuló együttműködés, a gazdaságpolitikát segítő kapcsolatrendszerük zálogának tekinti az MNB növekedési hitelprogramját és rendkívül fontos előremutató kezdeményezésnek tartja. Az MKIK szerdai közleményében örömmel üdvözli, hogy az MNB a hitelezés megmozdításának, a gazdaság dinamizálásának, és a kkv-devizahitelek forintra váltásának érdekében kétszer 250 milliárd forintos refinanszírozási hitelt nyújt a pénzintézeteknek.
A bejelentés másik fontos üzenete a közlemény szerint az, hogy a kormány és a jegybank segíti egymást a gazdaságpolitikában, amit az MKIK régóta szorgalmazott. A kamara mind a szándékkal, mind a kivitelezés módjával egyetért, a javaslat összecseng az MKIK stratégiájában foglaltakkal. Az MKIK úgy véli, hogy ha a program akár csak néhány tized százalékponttal javítja a GDP növekedését, máris eléri célját.
Az MKIK a program sikeres megvalósításához a maga sajátos eszközeivel is hozzá kíván járulni. Így mindenekelőtt részese kíván lenni a szakmai előkészítésnek a területi kamarák, a KAVOSZ, a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt., a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. bevonásával, a kötelező regisztráció eredményeként létrejött adatbázisokra támaszkodva. A kamara a tájékoztatás szerint szorgalmazza és elősegíti, hogy minél több vállalkozáshoz jusson el a lehetőség, és a programba minél több vállalkozó kapcsolódjék be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06