A Duna House szerint igen

Tényleg nő az igény a nagyobb méretű lakások iránt?

Budapesten 14 százalékról nagyjából 18 százalékra nőtt azoknak a vevőknek aránya az összes válaszadó között, aki a nagyobb lakásba való költözést jelölte meg a beruházás indokaként.

2013.05.29 14:13MTI

Az utóbbi csaknem két évben jelentősen nőtt az ingatlanvásárlók között azok aránya, akik nagyobb lakásba szeretnének költözni, és ezért vesznek új lakást - derül ki a Duna House közleményéből.

A Duna House 2011 szeptembere óta végez felmérést ügyfelei körében, többek között arra vonatkozóan, hogy milyen okkal kívántak ingatlant vásárolni. Az azóta eltelt időszakban vidéken 20-ról közel 25 százalékra, Budapesten pedig 14 százalékról nagyjából 18 százalékra nőtt azon vevők aránya az összes válaszadó között, aki a nagyobb lakásba való költözést jelölte meg a beruházás indokaként.

Ez jelentős arány, a befektetési célú vásárlások mellett általában a második legnagyobb vásárlói csoportnak mondható - véli a Duna House. A legnagyobb csoport azonban stabilan az első lakás vásárlóké, akik hónapról-hónapra a tranzakciók harmadát teszik ki. Ez a nagyságrend megegyezik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt házasságkötések számával, amely nem teljes mértékig azonos az első lakás vásárlókkal, azonban nagymértékű átfedést mutat.

A KSH adatai szerint az elmúlt években 35-36 ezer házasságkötés történt évente, ami a 90 ezres ingatlan tranzakció harmadához, vagyis az elsőlakás-vásárlók méretéhez hasonló. Ez a csoport azonban jellemzően kisméretű ingatlanokat keres.

A nagyobb méretű lakások iránti kereslet egyik oka a KSH egy másik adatsorából derül ki, mégpedig a gyermekek születéséből. Ez a szám már 90 ezer körüli évente és egyben az egyik olyan motiváció, amelyik általában lakáscserére, ráadásul nagyobb méretű lakásba költözésre kellene ösztönözze a családokat. A minimálisra zsugorodott ingatlanpiac azonban azt mutatja, hogy a családok töredéke mozdult ebbe az irányba 2008 után, ám az belátható, hogy ez nem tartható fenn hosszú évekig.

A Duna House szerint a kivárás a tavalyi évig lehetett csak indokolt, ameddig sem az állami támogatásokról, sem pedig a szűkebb vagy tágabb gazdasági környezetről nem lehetett biztosat mondani, mint ahogyan az ingatlanárak további esését sem volt egyszerű megjósolni.

A kép kitisztult 2012-ben, az új szocpol és később a kamattámogatott hitelek, illetve az árak stagnálása sokakat kimozdított a várakozásból - írja a Duna House. Főleg a vidéki adatokból tűnik ki, hogy a tavalyi év második felétől növekedni kezdett a nagyobb lakásba költözők aránya és jelenleg szinte minden negyedik vásárló ebből a csoportból kerül ki.

Az országos átlag szerint az elmúlt bő másfél évben a megvásárolt lakások átlagolt mérete 65-ről, közel 70 négyzetméterre nőtt, ami nem csekély változás. Ezen belül elsősorban a fővárosi adás-vételek esetében érezhető a nagyobb ugrás, itt 56-ról 62-re emelkedett a lakásméret átlaga. Ebből persze az is látszik, hogy nemcsak a szociális feszültség mozgatja a piacot, hanem a gazdasági, szűkebb értelemben a családi költségvetések lehetőségei is, amelyek a fővárosban továbbra is biztosabbnak mondhatók.

Az újra bevezetett szocpol és a kamatvágások által egyre kedvezőbb államilag támogatott hitelek feltételezhetően ezt a feszültséget tudják majd oldani a következő hónapokban, amely a Duna House adatai alapján valós probléma.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.