Sokszínű, minőségi mezőgazdaság
VM: együttműködés a Kárpát-medencei magyar gazdákkal
Magyarország a kormány szándékai szerint olyan ország lesz, ahol az európai sokszínű, minőségi mezőgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás válik általánossá.
2013.01.10 16:32MTIA Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleménye szerint az államtitkár hozzátette: az országban értékes, egészséges, biztonságos és génmódosítás-mentes élelmiszerek előállítása a cél. Budai Gyula ismertette: a Darányi Ignác Terv a célok megvalósításához hét területen 43 nemzeti stratégiai és 8 térségi programot nevesít, amelyek között szerepel a "Vidékfejlesztési együttműködések a Kárpát-medencei határon túli magyarsággal" című fejezet is.
Bácskossuthfalva az első helyszíne annak az előadássorozatnak, amely az EU-tagságra készíti fel a délvidéki magyar gazdákat. A VM szakértői a Közös Agrárpolitika (KAP) célkitűzéseiről és azok megvalósítási lehetőségeiről adtak tájékoztatást az érdeklődőknek.
A gazdák egyebek mellett megtudhatták, hogyan kérelmezhetik az uniós támogatásokat, milyen feltételek teljesítése esetén jutnak a pénzhez, milyen ellenőrzésekkel és esetleges szankciókkal kell szembenézniük a támogatások nem megfelelő felhasználása esetén. A szaktárca az uniós tagságra felkészítő konferenciát megelőzően is szoros kapcsolatot ápolt a határon túli magyar gazdákkal.
A múlt év februárjában megállapodást kötött a határon túli magyarság képviselőivel, ezt követően kerekasztal-megbeszéléseket szervezett, amelyek során a mezőgazdaság területén felmerülő gondok megismerése és megoldása volt a cél - áll a közleményben.
Mindehhez Budai Gyula telefonon a helyszínről az MTI-nek hozzátette: a vajdasági gazdálkodók a találkozón főként az uniós támogatásokról és az azokhoz való hozzáférés lehetőségeiről érdeklődtek. Az államtitkár jelezte: a magyar agrárkormányzat megad minden segítséget ahhoz, hogy a határon túli magyar gazdák ebben a kérdéskörben minél tájékozottabbak legyenek.
Tájékoztatta a vajdasági magyar gazdaszervezetek tagjait arról a munkáról is, amelyet a vidékfejlesztési tárca az elmúlt két és fél évben végzett a vidék megtartó képességének erősítése érdekében. Ennek kapcsán Budai Gyula kiemelte a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) jelentőségét, valamint az ehhez kapcsolódó törvényalkotói tevékenységet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06