Kikutatták

Keletnémet foglyokkal dolgoztatott az IKEA - bocsánatot kért

Keletnémet politikai foglyok készítettek bútorokat az 1980-as években az IKEA áruházláncnak - állapították meg kutatók. A svéd konszern pénteken bocsánatot kért.

2012.11.16 22:34MTI

Az IKEA egy esztendeje maga indított vizsgálatot a svéd és a német sajtó által megszellőztetett vádról, amely az NDK titkosszolgálata, a STASI áldozatainak személyes interjúin alapul. Az IKEA belső vizsgálatot is kezdeményezett, átnézte a forgalmi könyveket, több tízezer oldalnyi dokumentumot a saját archívumából, újságírókat és volt politikai foglyokat keresett meg, megszólaltatta a cég akkori vezetőit, alkalmazottait. A tanulmányt és az adatokat májusban átadta az Ernst & Young nemzetközi könyvvizsgáló cégnek, hogy nézze át, kellően tárgyilagos-e a feldolgozás. A cég megállapításait pénteken Berlinben hozták nyilvánosságra.

Az IKEA rögtön reagált. "Rendkívül sajnáljuk, hogy ez megtörténhetett" - hangoztatta Jeanette Skjelmose, az IKEA egyik vezetője.

Peter Betzel, az IKEA németországi vezetője leszögezte: "A politikai foglyok alkalmazása a termelés során teljességgel elfogadhatatlan volt és ma is az. A cég megkísérelte megtiltani a politikai foglyok munkába állítását. Ma már világos, hogy ezek az intézkedések nem voltak kellően hatásosak. Akkortájt a vállalatnak még nem volt átfogó ellenőrzési rendszere".

Időközben az a vád is felmerült, hogy az IKEA a kommunista Kubában dolgoztat, ahol szintén politikai foglyok gyártják a bútorokat. A könyvvizsgáló ennek a vádnak is utána nézett, de csak egy mintakanapét talált, amely nem felelt meg az IKEA minőségi előírásainak.

Az IKEA egyelőre nem tért ki arra, hogy nyújt-e kárpótlást az érintett politikai foglyoknak.

A svéd vállalatnak 40 országban 338 áruháza van. A Svájcban élő, 86 éves Ingvar Kamprad családjával irányítja a céget. A milliárdos nem először tesz szert kétes hírnévre. A negyvenes években köze volt egy svéd fasiszta csoporthoz. Idén az derült ki a cégről, hogy Franciaországban alkalmazottai után kémkedett, a szaúdi piacra tervezett katalógusból pedig kiretusálta a nőket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.