A részvényesek elfogadták a döntést

Oszkó Péter lemondott a Wizz Air igazgatósági tagságáról

Lemondott a Wizz Airben betöltött igazgatósági tagságáról Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.

2012.05.09 11:50MTI

Oszkó Péter szerdán Budapesten elmondta: májustól már nem tagja a légitársaság igazgatóságának, lemondását a részvényesek elfogadták. A volt pénzügyminiszter kommunikációs bakinak nevezte, hogy a Wizz Airben meglévő igazgatósági tagsága nem volt köztudomású. Emiatt szerinte számos "buta és érdemtelen vád"  érte, holott pénzügyminiszterként 100 százalékban a Malév érdekeit védte.
   
"Sőt, 2010-ben én  magam voltam, aki megmentettem a Malévot, s lehetővé tettem a továbbélését" - emelte ki Oszkó Péter.
   
Hangsúlyozta: "a buta vádak" miatt kialakult egy kommunikációs csapda. "A cégnek nem feltétlenül volt érdeke, hogy a közéleti harcaimat meg tudjam vívni, nekem viszont az volt az érdekem, hogy a közéleti vádaskodásban meg tudjam védeni magam, (...) az érdekeim előtérbe helyezésével felajánlottam, hogy felállok az igazgatóságból, hogy a két kommunikáció ne keveredjen össze" - mondta Oszkó Péter.
   
Oszkó Péter Wizz Airben betöltött igazgatósági tagsága a Malév február 3-i leállását követően került napirendre.  Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosként többször is kifogásolta Oszkó Péter tisztségét a diszkont légitársaságban. Úgy vélte: Oszkó Péter a Malév-visszaállamosítás során olyan bennfentes információkhoz, például az utaslétszámra és a Malév piaci részesedésére vonatkozó adatokhoz juthatott, amelyek később lehetőséget adtak a Wizz Airnek arra - amelynek igazgatósági tagja lett tavaly áprilisban -, hogy "a Malév helyére benyomulva  megszerezze annak piaci szegmensét". Mindezek alapján Budai szerint egyértelműen felmerült az összeférhetetlenség kérdése Oszkó Péter esetében.
   
Budai Gyula kezdeményezésére jött létre az a tíztagú parlamenti vizsgálóbizottság is, amelynek feladata a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációjának, valamint a légitársaság visszaállamosítási körülményeinek áttekintése. A testület vizsgálatának - a megszavazott határozat szerint - választ kell adnia arra a kérdésre, hogy 2004 és 2006 között hogyan zajlottak az állami tulajdonú Malév-részvények értékesítését célzó eljárások, hogyan választották ki a 2006-os vagyonértékelést végző céget, a privatizáció során mennyire érvényesültek az állam érdekei, továbbá milyen vezetői döntések járultak hozzá ahhoz, hogy az orosz VEB banknak a kisebbségi részesedése ellenére "általános" vétójoga 
lett a légitársaságban.
   
Budai Gyula Oszkó Péter szerepét is vizsgálná, jelesül azt, hogy a volt pénzügyminiszternek van-e, és ha igen, mikortól és mekkora tulajdonrésze a Wizz Airben.
   
A parlamenti bizottság szerdán tartotta első ülését, amelynek napirendjén a vizsgálóbizottság munkarendjének elfogadása szerepelt.

Budai Gyula: Oszkó Péternek már korábban le kellett volna mondania a Wizz Air igazgatósági tagságáról

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerint Oszkó Péternek már korábban le kellett volna mondania igazgatósági tagságáról a Wizz Airben.

A kormánybiztos ezt a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadása előtt mondta szerdán újságíróknak. Budai Gyula szerint "Oszkó Péternek mint volt pénzügyminiszternek nem lett volna szabad belépnie a Wizz Air igazgatóságába, és nem lett volna szabad részvényesként ott szerepelnie".
   
Oszkó Péter szerdán jelentette be lemondását a Wizz Airben meglévő igazgatósági tagságáról, egyúttal kommunikációs bakinak nevezte, hogy a tagsága nem volt köztudomású. Emiatt szerinte számos "buta és érdemtelen vád" érte, holott pénzügyminiszterként 100 százalékban a Malév érdekeit védte. Blogjában azt is jelezte, hogy "sosem volt jelentősebb, pláne nem tulajdonosi" kötődése a társasághoz.
   
A volt pénzügyminiszternek már akkor le kellett volna mondania igazgatósági tagságáról, amikor az nyilvánosságra került, és nem akkor, amikor a Wizz Air már a repülési jogok jelentős részét megszerezte - vélekedett Budai Gyula.
   
A kezdeményezésére létrejött, a Malév és a Budapest Airport privatizációjának, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság munkája kapcsán Budai Gyula kifejtette: az alapprobléma továbbra is változatlan, vagyis a Malév csődhelyzetét a 2007-es privatizáció és a 2010 februári visszaállamosítás alapozta meg.
   
Azt ugyanakkor, hogy a 2010-ben hivatalba lépő kormány milyen intézkedéseket tett a Malév működőképességének megtartására, nem a vizsgálóbizottság feladata áttekinteni - mondta. A kormánybiztos felhívta a figyelmet arra, hogy amikor az Európai Bizottság idén döntött arról, hogy a Malévnek mekkora összeget kell visszafizetnie a magyar állam részére, akkor egyértelműen a 2007 és 2010 közötti állami támogatás visszafizetésére kötelezte a légitársaságot.
   

Budai Gyula elmondta: a vizsgálóbizottság alelnöke az a Veres János, aki pénzügyminiszterként lényegében felügyelte a privatizációt, "és innentől kezdve érdekes, hogy őt a bizottság milyen minőségében fogja meghallgatni". Veres János meghallgatása elkerülhetetlen ebben a kérdésben - hangsúlyozta a kormánybiztos.
   
A bizottságnak konkrétan meg kell neveznie azokat, akik "tevőlegesen is részt vettek abban, hogy a magyar légitársaság csődbe ment".
   
Elmondta: az általa a vizsgálóbizottságnak átadott több 100 oldalas vizsgálati jelentésből világosan látszik, hogy olyan kormányzati döntések születtek 2007-ben és 2010-ben, amelyek egyértelműen a Malév csődjéhez vezettek. Emlékeztetett arra, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz az ügyben.
   
Budai Gyula jelezte: tiszteletben tartja a vizsgálóbizottság azon döntését, hogy a 2010-es esztendőre is kiterjesztik a vizsgálódást, de úgy vélekedett, hogy "nagy meglepetések nem fogják érni a bizottságot. A jelenlegi kormány próbálta fenntartani a Malév működőképességét".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.