Már hatvan éve is dolgoztak rajta

Ember okozta a 2004-es brutális cunamit?

Valószínűleg a japán ellenállást akarták elsöpörni az amerikaiak a végül kudarcba fulladt projekt segítségével.

2013.01.05 15:30Konrád - ma.hu

Ha a Második Világháború fegyverkísérleteiről beszélünk, elsőként vagy az atombomba, vagy a németek rakétái ötlenek az ember eszébe. Az amerikai atomkísérletek jól dokumentáltak, de egy új-zélandi kutató most azt állítja: a Manhattan-projekttel párhuzamosan a jenkik egy cunami bomba előállításával is kísérleteztek.

Ha pusztán a számokat nézzük, az ötlet egyáltalán nem olyan őrült, mint elsőre hinnénk. Hirosimában 90-166.000, Nagaszakiban 60-80.000 ember vesztette életét az atomtámadás során, ezzel együttesen nem érték el a 2004-es cunami 280 ezres áldozatát.

Ray Waru szerint az általa vizsgált katonai dokumentumok alapján egyértelmű, hogy az amerikaiak a britekkel karöltve azon dolgoztak, hogy mesterségesen előidézhessenek egy 10 méteres hullámokkal érkező szökőárat.

Waru szerint 1944-ben Auckland közelében 3.700 tesztet hajtottak végre, de az Auckland Egyetem professzora, Thomas Leech által vezetett projektet végül 1945-ben leállították. Mint kiderült: a fegyver nem volt elég erős, ráadásul kissé bonyolult és költséges lett volna a bevetése, hiszen 2 millió tonna robbanóanyagot kellett volna élesíteni nagyjából 7 kilométerre az elpusztítani kívánt partszakasztól.

Noha végül a háború sorsát nem a cunami bomba határozta meg, a közelmúlt durva természeti jelenségeit az arra fogékony összeesküvés-elmélet hívők könnyedén összefüggésbe hozhatják a fegyver fejlesztésével. Nem elképzelhetetlen, hogy “ők” már az időjárást is a markukban tartják. 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.