Biztosítják a tigrisek vándorlását Indiában

Tigrisfolyosót hoztak létre a vadorzók miatt

Négy új tigrisvédelmi terület és egy "tigrisfolyosó" létrehozásával segítik a veszélyeztetett fajok között számon tartott tigrisek vándorlását Indiában.

2012.06.09 07:42MTI

A nyugat-indiai Mahárástra főminisztere bejelentette, hogy az állam eddigi vadvédelmi területeit további kétszáz négyzetkilométernyi területtel bővítik ki a cél érdekében.

"Sok tigris vándorol egyik erdőből a másikba. Ezért rendkívül fontosak a tigrisfolyosók. Az új vadrezervátumok segítenek majd megerősíteni a tigrisfolyosókat" - mondta el a főminiszter sajtóértekezletén.

Mahárástrában a becslések szerint 170-180 tigris élhet. A vadorzás visszaszorítására az állam erdészeti minisztere májusban jelentett be olyan rendelkezést, hogy nem indítanak eljárást azok ellen a hatósági személyek ellen, akik tigrisekre vadászó vadorzókra lőnek rá.

Indiában található a világ rohamosan fogyatkozó vadon élő tigriseinek fele, ám rendkívül nehéz a veszélyeztetett faj védelme a vadorzók, a nemzetközi csempészet és a tigrisek élőhelyeinek zsugorodása miatt.

A szubkontinensen 1947-ben, az ország függetlenné válásakor még negyvenezer példányt tartottak számon, 2011-ben azonban már csupán 1706 tigrisről tudtak az illetékesek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.