Egy éve bokszolt utoljára
A show elmaradt: sima győzelemmel tért vissza Erdei Zsolt
Szinte pontosan egy évvel legutóbbi mérkőzése után Erdei Zsolt nagyon fölényes pontozásos győzelmet aratott Samson Onyango ellen az Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán.
2010.11.21 09:17MTIA nyolcmenetes összecsapást az első pillanattól uralta a korábban félnehézsúlyban és cirkálósúlyban is világbajnok, veretlen magyar öklöző, aki egyhangú pontozással (79-73, 80 72, 80-72) nyerte a kellemetlen stílusú kenyai riválisa elleni meccset.
A győzelem tehát megvolt, de az igért show, az amerikai közönséget is meggyőző látványos boksz elmaradt.
Ahogy Kovács István volt világbajnok mondta: az amerikai nézők úgy érezhették a meccs alatt, hogy nyugodtan kimehetnek a büfébe. Szerinte az ellenfélválasztás sem volt jó, mert a csapkodó, összevissza tekeredő, csak a túlélésre játszó Samson Onyangóval eleve nagyon nehéz lett volna látványos, kemény csatát vívni.
Erdei Zsolt később a Sport Tv-nek elmondta, hogy a hosszú kihagyás miatt kicsit rozsdás volt még, néhányszor holtpontra került a mérkőzés, de ő úgy érzi, hogy ezzel együtt jó belépő volt, jöhetnek a nagy meccsek.
A 36 éves Erdei legutóbb tavaly novemberben az olasz Giacobbe Fragomeni ellen mérkőzött, s lett akkori sikerével a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoka, míg azt megelőzően közel hat éven át volt a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú bajnoka.
Az Onyango elleni siker Erdei 32. győzelme volt a profik között, s az első azóta, hogy 3+2 mérkőzésre szóló szerződést kötött a világ egyik leghíresebb promóterével, Lou DiBellával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06