Sport
Támadás Griezmann autója ellen
Azt követelték tőle, hogy a játékos tanúsítson "több tiszteletet" az együttes vezéralakjával, Lionel Messivel szemben.
2020.11.22 03:30MTIAz FC Barcelona néhány fanatikus szurkolója rátámadt Antoine Griezmann autójára, miközben a katalán futballcsapat francia világbajnok csatára távozóban volt a klub edzőközpontjából.
A Marca spanyol sportnapilap videós beszámolója szerint a drukkerek egy csoportja pénteken körbevette Griezmann kocsiját, többen ütögették annak oldalát és ablakait, és harsányan azt követelték, hogy a játékos tanúsítson "több tiszteletet" az együttes vezéralakjával, Lionel Messivel szemben.
A pénteki eset egy nappal az után következett be, hogy a klub elnöki posztjának egyik várományosa, Victor Font úgy nyilatkozott: Griezmannt nem kellett volna szerződtetni.
A francia támadóval szembeni hangulatkeltésben jelentős szerepe volt korábbi ügynökének, Eric Olhats-nak, aki a France Football magazinnak azt mondta: a tavaly nyáron igazolt Griezmann "komoly problémákkal küzdő klubba érkezett, ahol Messi irányít mindent, császár és uralkodó is, aki nem nézte jó szemmel Antoine érkezését".
Ugyanakkor Ronald Koeman, a Barcelona holland vezetőedzője többször is cáfolta, hogy a két sztár között súrlódások lennének, és legutóbb pénteken minősítette a Messi és Griezmann konfliktusáról szóló híreket "ostoba pletykának".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06