Manchester United-Chelsea 3-0
Arany vasárnap az "álmok színházában"
Sima hazai győzelemmel zárult a Premier League tegnap esti rangadója. A mérkőzés második félidejében már tavalyi formáját mutatta a címvédő.
2009.01.12 09:31nb1.huSem a „Vörös Ördögök”, sem a „Kékek” felkészülése nem volt problémamentes a tegnapi rangadó előtt: gondoljunk csak Cristiano Ronaldo Ferrari-törésére vagy a Chelsea futballistáinak szálláshelyén történt tűzriadóra (ami persze vaklármának bizonyult). Persze a kedvezőtlen előjelek után az előadás akár pozitívan is elsülhet, avagy mindkét csapat kettőzött erővel és maradandó teljesítménnyel próbálta feledtetni a történteket. Sir Alex Ferguson tanítványai vesztett pontok terén már beelőzték a riválisokat, de ennek realizálásához győzniük kellett az Old Traffordon.
A találkozó végig keményre, olykor kegyetlenre sikeredett, ezen a téren egyik fél sem akart a másik adósa maradni (összesen 8 sárga). Az első félidő nagy részében a küzdelem dominált, kevés érdemleges esemény történt, aztán Webb szünetet jelző sípszava előtt Vidic fejese meghozta a hazai vezetést– a szerb egy másodszorra engedélyezett szöglet után bólintott a hálóba.
Ezek után sokan harapós és támadólag fellépő Chelsea-t vártak volna, a mai azonban legfeljebb fogatlan oroszlán volt: Scolari csapatának támadásaiból hiányzott a tervszerűség és a szellemesség. Azt sem mondhatjuk azért, hogy a címvédő fenomenális volt, de az elmúlt hetek gólszegénysége után ezúttal nem maradtak el az újabb találatok: a fordulás után Rooney és Berbatov is eredményes volt.
Úgy tűnik tehát, hogy a rangadóra spórolt a BL-győztes, amely még csak 3. a tabellán, de ha mindkét elmaradt meccsét hozza, akkor az élre áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06