Vitorlázás
Finndingi-vb - Berecz Zsombor bronzérmes
Berecz Zsombor bronzérmet nyert a vitorlázók Finndingi hajóosztályának melbourne-i világbajnokságán.
2019.12.21 08:12MTIA címvédő a harmadik helyről kezdte meg az éremfutamot, és az már a pénteki versenynapon eldőlt, hogy nem végezhet az élen, mert az új-zélandi Josh Junior előnye behozhatatlan. Az ezüst viszont még elérhető volt, de ez egy pont híján végül nem jött össze neki. A 33 éves Berecz az eredménybe duplán számító szombati versenyben második lett, az előtte álló Nicolas Heiner pedig harmadik, ezért négy, illetve hat pont járt, így a holland összetettben egyet megőrzött előnyéből.
A hunsail.hu beszámolója szerint viharos szélben, hatalmas hullámok hátán zajlott az éremfutam, melyben viszonylag egyszerre indult el a tíz hajóból álló mezőny. Az első krajcbójánál nagy volt a tülekedés, Heiner fordult elsőnek, Berecz pedig ötödiknek jött. A magyar vitorlázó a második krajcszakasznál elszakadva a mezőnytől balra tartott, ezzel jelentősen javított helyzetén. Csakhamar a második helyen haladt, a holland pedig ekkor már harmadik volt, de az ezüstéremhez kettővel kellett volna őt megelőzni, ami végül a hátszeles részben nem sikerült. Az éremfutamot az ausztrál Jake Lilley nyerte.
"Fantasztikus volt. Erre építették ezt a hajót, meg minket. Nagyon kevés hajóosztály van az olimpián, amelyik képes arra, hogy ilyen körülmények között meg lehessen vitorlázni. A Finn az ilyen" - nyilatkozott Berecz a hazai szövetség oldalán.
Mint mondta, vannak olyan szinten, hogy ezt a szelet tudják kezelni, úgyhogy folyamatosan tisztában volt vele, ki, hol, merre tart.
"Amikor másodiknak értem föl, az ausztrál vezetett és mögöttem volt a holland, a hátszél elején elkezdtem mindent beleadni. Aztán egyszer volt egy necces szituáció, a hajóm megmerült, egy kicsit lefúrt a víz alá. Akkor hátranéztem és elgondolkodtam, hogy megéri-e mindent kockáztatni azért, hogy második legyek, vagy biztonságban lemegyek és biztosan megvan a harmadik hely. Most először volt az, hogy nem akartam mindent egyszerre. Ha az aranyéremről lett volna szó, akkor mindent megteszek, gondolkodás nélkül beleállok az utolsó hátszélbe, de így most a biztosra mentem és borzasztóan örülök" - összegzett a magyar bronzérmes.
Berecz nem kezdte jól az ausztráliai vb-t, az első futamban 23. lett. Végül ezt az eredményt ejtette ki, de így is benn maradt az összesítésében két tízen kívüli helyezés, míg az előtte végző hollandnak és a győztes Josh Juniornak egy sem. Új-zélandi versenyző először nyerte meg a hajóosztály világbajnokságát.
A tokiói olimpiára készülő Berecz a 2018-as vb-aranyérme után idén augusztusban az előolimpián is győzött
A világbajnokságon 60 vitorlázó indult.
A végeredmény:
1. Josh Junior (új-zélandi) 44 pont (összes: 60)
2. Nicholas Heiner (holland) 52 pont (65)
3. Berecz Zsombor 53 pont (76)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06