Siker
Fair Play-díjat kapott a magyar férfi kardválogatott
Szilágyi Áron egytusos vereség utáni nyilatkozatáért.
2019.12.01 14:04MTIAz emlékezetes budapesti világbajnoki döntő - a dél-koreaiaktól elszenvedett egytusos vereség - után tett sportszerű nyilatkozatáért fair play díjat vehetett át a magyar férfi kardcsapat a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) lausanne-i gáláján.
A júliusi vb-n a férfi kardcsapatok fináléjában az ázsiaiak 45-44-re győztek - ezzel sorozatban harmadszor lettek világbajnokok -, de az összecsapáson több vitatott ítélet született, a döntő után a bírói testület fel is mentette a vb-re vonatkozóan a további munkavégzés alól a közreműködő zsűripárost.
A hazai szövetség honlapja felidézte, hogy a döntőt követő sajtótájékoztatón az újságírók bíráskodással kapcsolatos kérdést is feltettek, amire a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron így reagált: "Természetesen voltak kétes találatok, de nem emiatt kaptunk ki, nem szeretnénk erre fogni a vereséget". Ezután csapattársaihoz fordult, és kérdésére Szatmári András, Decsi Tamás és Gémesi Csanád is megerősítette ugyanezt.
A FIE illetékesei már akkor jelezték, hogy sportszerűnek tartják a nyilatkozatot, és a csapat tagjai utóbb meghívót kaptak a közgyűlést követő gálavacsorára, ahol Aliser Uszmanovtól, a nemzetközi szövetség elnökétől vehették át a fair play díjat.
Ugyancsak díjazott lett a világranglista élén végző - Andrásfi Tibor, Bende Bence, Koch Máté, Nagy Dávid alkotta - junior világbajnok férfi párbajtőrcsapat. Ezt az elismerést Csampa Zsolt, a magyar szövetség elnöke vett át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06