Siker

Európa Játékok - Péni István bronzérmes összetett puskában

Péni István bronzérmet nyert a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számában szerdán a minszki Európa Játékok olimpiai kvalifikációs sportlövő-versenyén.

2019.06.26 15:29MTI
hirdetés
MTI/Kovács Tamás

Az 50 méteres, 120 lövéses "királyszámban" a két legjobb magyar puskás vágott neki szerdán a versenynek. Közülük Péni jó teljesítménnyel, 1177 körös eredménnyel jutott be a fináléba, míg a hétfőn légpuskában negyedik Sidi Péter 1166 körrel a 19. pozícióban zárt.

Az EJ-n minden egyéni olimpiai számban egy-egy tokiói kvótát osztanak ki, ám a nyolcas finálé mezőnyéből a kvalifikáció megszerzésének terhe öt puskás vállát már nem nyomta, köztük az UTE 22 éves ifjúsági olimpiai bajnokáét sem, mivel a februári indiai világkupán biztosította olimpiai helyét.

A döntőt ugyanott rendezték, ahol a 10 méteres finálét, a sportlövőknek pedig itt is meg kellett küzdeniük a teremben uralkodó nagy meleggel. Az összetett döntő ráadásul hőség nélkül is embert próbáló, mivel 15 térdelő, 15 fekvő testhelyzetű lövés után még 10 álló következik, majd onnan a kieséses részben a legjobb kettőnek még öt.

A verseny során Péni szinte végig stabilan jól lőtt és már az első sorozattól a legjobb háromban állt. A 3x5-ös térdelő sorozat után 153,1 körrel a harmadik volt, majd a fekvő részt követően 310,1-del a második. Az álló rész előtt a magyar az orosz Szergej Kamenszkijjel és a fehérorosz Jurij Scserbacseviccsel kiemelkedett a mezőnyből, több mint három körrel álltak a negyedik előtt. Az álló részben ugyanakkor nem ritka, hogy komoly különbségek alakulnak ki a puskások között és a nagy előny elveszik, ezúttal viszont erre nem került sor.

A folytatásban is tartotta előnyét az első három, Péni biztosan lőtte a tízeseket, a kilencedik álló lövését viszont elrontotta, csak 8,6-ot talált, ami, mint később kiderült, a még fényesebb érmébe került. Az izgalmas végjátékban aztán a 44. lövés után a - most kvótát szerző - fehérorosztól két tizeddel lemaradva, 450,6 körös eredménnyel a harmadik helyen zárta a versenyt. A győzelmet Kamenszkij szerezte meg.

Péni a magyar sportlövők első érmét nyerte a fehérorosz fővárosban, egyúttal ez a magyar küldöttség ötödik dobogós helyezése.

"Nagyon boldog vagyok, nincs miért bosszankodnom. Nagyon jól lőttünk mindhárman, végig tízeseket, így még a nyolcas miatt sem vagyok bosszús, mert az egész döntőben nagyon jól ment" - nyilatkozta az MTI-nek az eredményhirdetés után, nyakában az éremmel Péni István. "Az állóban én is azt vártam, hogy lesznek, akik elszállnak, általában így szokott lenni. Most viszont mindenki jól lőtt, nemcsak mi hárman az elején, hanem az egész mezőny. Erős eredményt értem el, ezért teljesen elégedett vagyok."

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.