Ökölvívás

Európa Játékok - Sérülés miatt leléptették a bokszoló Nagy Bencét

A harmadik menet elején, egy szerencsétlen összefejlés után sérülés miatt leléptették Nagy Bencét, aki számára így véget ért a minszki Európa Játékok ökölvívótornája, mely az idei év Európa-bajnoksága a férfiaknak.

2019.06.21 17:19ma.hu
MTI/Kovács Tamás

Nagy az idén váltott szupernehézsúlyra (+91 kg), így talán komoly, érmes reményei nem lehettek az EJ-t megelőzően, viszont abban azért minden bizonnyal reménykedett, hogy tud meccset nyerni a fehérorosz fővárosban.

Az esélyek mindenesetre nem mellette szóltak, mivel a korábbi Eb-ötödik, georgiai Mikheil Bakhtidze várt rá, aki nagy elánnal kezdte a meccset, valósággal nekiesett, s a kötelekhez szorította őt. A 24 éves magyar gyorsan tudta rendezni sorait, s ugyan a menetben végig riválisa ment előre, ő rendre gyönyörűen és pontosan állította meg, általában hátsó kezes balegyenesekkel, balhorgokkal. A három perc után nem lehetett elégedetlen a magyar sarok, mivel Nagy jól állt a lábán, s számtalan tiszta ütése kifejezetten látványosra sikeredett.

A második három perc már más képet mutatott, legalábbis annyiban, hogy Nagy kevesebbet, Bakhtidze pedig többet, egyre többet talált. Annyiban viszont minden maradt a régiben, hogy a georgiai bokszoló ment folyamatosan előre. A második szakaszt egyértelműen Bakhtidze nyerte, aki fél perccel a harmadik menet rajtját jelző gongszót követően a mérkőzést is, miután Nagy arcán felszakadt a bőr, rövid ápolás után pedig a mérkőzésvezető leléptette.

"Nem így terveztem, sajnálom" - mondta röviden Nagy, akit azért bosszantott különösen a sérülés, mert az első menetet az ötből három pontozó nekiadta, így nem állt rosszul, a sérülést pedig egy összefejelés eredményezte. Azt viszont igyekezett hangsúlyozni, hogy még bele kell erősödnie a +91 kg-ba, mert erőben még nem tart ott, mint riválisai.

A magyarok így Kozák László (69 kg) győzelmével és Nagy, illetve Csóka Nándor (56 kg) vereségével zárták az első napot. Szombaton Gálos Roland (60 kg), Kozák, Harcsa Zoltán (75 kg) és Kovács Pál (81 kg) lép szorítóba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.