Elismerés

A legjobb hazai öttusázókat jutalmazták

Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusa Szövetség keddi évzáró ünnepségén, amelyen jutalmazták a korosztályok legjobbjait is.

2018.12.12 01:30MTI

Bretz Gyula elnök beszédében megemlékezett arról, hogy a nemzetközi és a hazai szövetség is idén ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját, valamint arról, hogy éppen 30 éve született a kettős magyar siker a szöuli olimpián, Martinek János, illetve a Martinek, Mizsér Attila, Fábián László összetételű csapat jóvoltából.

"A jövő év igen sűrű lesz, hiszen Székesfehérváron világkupát, míg Budapesten felnőtt öttusa-, valamint laserrun-világbajnokságot rendezünk. A sportággal szemben nagyok az elvárások, és igyekszünk ennek megfelelni" - mondta az elnök.

Kármán Sándor versenyigazgató a 2018-as esztendő összegzésekor kiemelte, hogy öt nemzetközi versenyt rendezett Magyarország, köztük az első egyetemi világbajnokságot. Megjegyezte, a jövő év legrangosabb versenye az olimpiai kvalifikációs vb lesz, amelynek helyszíne az 1999-es sikeres vb-re emlékezve a Margitsziget lesz.

Az esemény végén az év öttusázójának járó elismerést vehette át utánpótlás korosztályban Gulyás Michelle és Bőhm Csaba, a junioroknál Guzi Blanka és Kardos Bence, míg a felnőtteknél Kovács Sarolta és Marosi Ádám.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.