Vitorlázás

Kékszalag - Litkey vezet Keszthelynél

A megjósolt erős szél eddig elmaradt, ám a gyors katamaránok így is rekordközeli időt futhatnak a 48. Kékszalag Erste World Nagydíjon. Az időjárás eddig kegyes volt: a szél mérsékelten, időnként élénken fújt, de a reggeli zivatar után egyelőre kellemes nyári időben lehet versenyezni.

2016.07.14 15:02ma.hu

A csütörtök reggel 9 órai rajtra a szél csaknem elállt. A mezőny 3-4 csomós, helyenként teljesen kihagyó északnyugati szélben rugaszkodott neki a 155 kilométeres, hagyományos Kenese - Siófok - Keszthely - Balatonfüred távnak.

Az első, kenesei pályajelnél Kenesénél Vándor Róberték RSM DTM nevű katamaránja fordult elsőként a Kaiser Kristóf vezette Extreme 40-es, és a Fifty-Fifty előtt. Siófok után már Kaiserék haladtak az élen, a Tihanyi-szoroson túl pedig a Fifty.Fifty vette át a vezetést.

Fotók: Kékszalag

Az első hajó alig 1 óra 40 perccel a rajt után átért a Balaton nyugati medencéjébe, ahol tovább folytatódott, sőt még fokozódott is a száguldás Keszthely felé.

Igen ám, de a Balaton szél szempontjából még letisztult időjárási helyzetben is három különböző részre osztható. A keleti medencéből a nyugatiba érve még nem változott a szélhelyzet, de Györöknél, a Keszthelyi-öböl bejáratánál a hajók kifutottak a jó szélből.

A hirtelen taktikusabbá váló versenyben Litkey Farkas jó szokása szerint azonnal előre ugrott, így a Festipay nevű Décision 35-ös közvetlenül a Fifty-Fifty nyomában közelítette a keszthelyi pályajelet. Majd Vonyarcvashegynél már a tizenegyszeres Kékszalag győztes csapata vitorlázott az élen.

A lassulás viszont csökkenti a rekordesélyt, hiszen a hajók sebessége húszról 6-8 csomósra csökkent.

Lehet-e még csúcsjavítás? Ez elsősorban azon múlik, hogy az élmezőny milyen gyorsan tud elszabadulni a Keszthelyi-öbölből, illetve milyen szél fúj a visszaúton.

Az előrejelzések szerint az északnyugati szél nem csak kitart a Balaton nagy részén, de este-éjjel újabb erősödés várható, és pénteken egész nap erős, viharos lesz. A Beaufort skálán a későbbiekben 6-7-es szél várható, amivel elsősorban a mezőny második felének kell majd megbirkóznia. Ha az elsők délután négy óra előtt átérnek a Tihanyi-csövön, akkor születhet új rekord. Az esély még él.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.