Lapátolnak
Kajak-kenu vk - Négy magyar hajó a vasárnap délelőtti döntőkben
A szombat délutáni elő- és középfutamokból négy magyar egység biztosította a helyét a vasárnap délelőtti döntőkben a duisburgi kajak-kenu világkupán.
2016.05.22 07:34MTIFérfi C-2 1000 méteren ez a verseny a magyar olimpiai válogató második fordulója is egyben, ezért érdekes, hogy a múlt heti, szegedi első viadalon győztes Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó előfutamában lemaradt az egyenes ági döntőbe jutást érő első helyről (második lett), s csak a középfutamban elért harmadik hellyel kvalifikálta magát a legjobbak közé. Hazai riválisa, a Petkó András, Fekete Ádám kettős ezzel szemben megnyerte az előfutamát, így megspórolta magának a középfutamot.
A németországi regatta női K-1 500 méteren is válogató lett volna, a Maty-éren második Csipes Tamara azonban úgy döntött, hogy ebben a számban nem próbálkozik tovább, így az első forduló győztese, a szám olimpiai bajnoka, Kozák Danuta ellenfél nélkül maradt, s már a válogató győztesének tekinthető. A magyar válogatott vezetői ugyanakkor hangsúlyozzák: riói keretet majd csak a válogatók zárása után hirdet Storcz Botond vezetőedző, az utazó csapat összetétele pedig a június végi, moszkvai Európa-bajnokság után válik véglegessé.
Ezzel együtt Kozák magabiztosan győzött futamában Duisburgban, majd a középfutamban is nyert - itt maga mögé utasította többek között a vb-címvédő új-zélandi Lisa Carringtont -, így készülhet a fináléra.
Rajtuk kívül döntős Molnár Péter is K-1 200 méteren.
Nem sikerült bejutnia a legjobb kilenc közé C-1 200 méteren Hajdu Jonatánnak, K-1 200 méteren Tótka Sándornak, illetve K-4 1000 méteren a Dombi Rudolf, Nádas Bence, Bán Kristóf, Boros Gergely összeállítású négyesnek és a Janza Richárd, Korondy Tamás, Noé Zsombor, Vass Péter alkotta kvartettnek.
A vasárnap délelőtti döntők 10.30 órakor kezdődnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06