Római tenisztorna
Babos közel három óra alatt győzte le Venus Williamset
Babos Tímea közel háromórás csatában, három játszmában győzte le a világranglistán 14. amerikai Venus Williamset a római salakpályás tenisztorna második fordulójában, szerdán.
2016.05.12 07:16MTIA viadal honlapjának beszámolója alapján a 23 éves soproni játékos - aki kedden ünnepelte születésnapját - az első játszmában már dupla brékelőnyben is volt, 4-1-re vezetett, de 12 évvel idősebb riválisa innen egyenlített, s végül Babosnak kellett rövidítésre mentenie a szettet. A tie-breakben a hétszeres Grand Slam-győztes koncentrált jobban.
Hasonlóan alakult a folytatás is, ugyanis a világranglistán 48. Babos pillanatok alatt elhúzott 3:0-ra, de az idősebbik Williams-nővér gyorsan egyenlített. A folytatásban fej-fej mellett haladtak, majd a magyar teniszező a legjobb pillanatban, 6:5-ös vezetésnél brékelt, s így közel két óra játék után egalizált.
A döntő játszmában mindkét játékos többször elveszítette saját adogatását. Babos 5:4-es vezetésénél Williams kettős hibával juttatta meccslabdához a magyar játékost, aki ki is használta a lehetőséget.
Babos a legjobb 16 között a szintén amerikai Madison Keys ellen lép majd pályára.
Eredmény: egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos Tímea-Venus Williams (amerikai, 12.) 6:7 (5-7), 7:5, 6:4
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:31 Busz zuhant a folyóba Szentpéterváron - életeket követelt a baleset - videó
- 13:22 Ukrajna egy 'korrupt sz?rfészek' - mondta Boris Johnson volt tanácsadója
- 12:20 Újabb repülőgép-baleset árnyékolja be a Boeing vizsgálatát
- 11:36 Energiaügyi Minisztérium: hétmilliárd forint többlettámogatást kapnak a távhőszolgáltatók
- 10:35 Kajak-kenu vk - Négy magyar érem, közte egy arany szombaton délelőtt
- 9:32 Vezérkari főnök: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra
- 8:10 Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06