Úszás
Gyárfás Tamást újraválasztották a LEN-ben és a FINA-ban
Az Európai Úszó Szövetség (LEN) londoni kongresszusán a magyar szövetséget (MÚSZ) vezető Gyárfás Tamást egyhangú szavazással megerősítették újabb négy évre a LEN kincstárnoki tisztségében, amely az elnök után a főtitkárral együtt a legtekintélyesebb pozíció.
2016.05.08 16:39MTIA MÚSZ vasárnapi tájékoztatása szerint az 52 tagországot felvonultató közgyűlés arról is döntött, hogy 2017-től kik képviselik Európát a nemzetközi szövetségben (FINA). Gyárfás Tamás itt is a legtöbb voksot kapta, mellette az elnökként újraválasztott Paolo Barellinek, a görög Dimitrisz Diatheszopulosznak és a brit David Sparkesnak szavaztak bizalmat.
Gyárfás Tamás két hete bizalmi szavazást kért a Magyar Úszó Szövetségben, akkor 118-1 arányban állt ki mellette a közgyűlés.
"Változatlanul a 2017. évi világbajnokság számomra a legfontosabb, a választási eredmények megfelelő hátteret adnak ahhoz, hogy minden szempontból a várakozásnak megfelelően teljesítsünk" - mondta a kongresszust követően Gyárfás Tamás, hozzátéve, ehhez óriási csapatmunkára, erős összetartásra és bizalomra van szükség. Az elnök elmondta, nagy a jelentősége a különböző tisztségeknek, de a lényeg változatlanul az, hogy a magyar úszók a korábbiakhoz hasonló sikereket érjenek el.
A londoni vizes Európa-bajnokság hétfőn kezdődik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06