Tragédia
Másfél órán át próbálták újraéleszteni a futballistát - hiába
Patrick Ekeng halála miatt az összes, hétvégére és hétfőre tervezett bajnoki mérkőzést elhalasztotta a Román Labdarúgó Szövetség (FRF).
2016.05.08 10:08ma.huMérkőzés közben összeesett és meghalt péntek este Patrick Ekeng, a Dinamo Bucuresti román élvonalbeli labdarúgócsapat kameruni játékosa - jelentette be a klub.
A 26 éves középpályás a Viitorul Constanta ellen hazai pályán játszott mérkőzés 69. percében lett rosszul. Miután összeesett, azonnal kórházba szállították, és másfél órán át próbálták újraéleszteni, de sikertelenül.
Médiaértesülések szerint szívroham végzett vele. A rendőrség vizsgálja a tragédiát, miután felmerült, hogy súlyos hibákat követtek el az elsősegélynyújtás és ápolás során.
A kameruni válogatott játékos csereként állt be, és mindössze hét percet volt a pályán, mielőtt rosszul lett.
Ekeng - aki korábban spanyol, svájci és francia klubokban is szerepelt - tavaly került a fővárosi román csapathoz. Családja (felesége és kislánya) Párizsban él.
A Dinamónál nem ez volt az első ilyen eset. A csapat korabeli kapitánya, Catalin Hildan szintén mérkőzés közben lett rosszul és halt meg 2000 októberében.
A Dinamo Bucuresti-Viitorul Constanta meccs 3-3-as állásnál szakadt félbe Ekeng rosszulléte miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:54 Matteo Salvini szerint Ursula von der Leyen az egyik legrosszabb bizottsági elnök volt
- 8:52 Izrael: a rafahi hadművelet nem vezet a palesztin lakosság elpusztításához
- 7:35 Tökmag sorbet lett az év fagylaltja
- 6:19 Hatalmas robbanás a SpaceX texasi létesítményében - videó
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06