Előzetes

Ökölvívó olimpiai selejtező - Sűrű mezőnyben kell bizonyítani

Szombaton kezdődik a törökországi Samsunban az amatőr ökölvívók idei első olimpiai kvótaszerző versenye, mely előtt Kovács László férfi és id. Balzsay Károly női szövetségi kapitány is azt várja, hogy versenyzőik teljesítményében visszaköszönjön az elmúlt időszak munkája

2016.04.08 15:30MTI

Az óriási mezőnyt felvonultató viadalon minden kategóriában az első három versenyző szerez kvótát.

A tízfős férfi csapatot vezető Kovács az MTI-nek arról beszélt, hogy régen volt ilyen példás a bokszolók munkamorálja a válogatottnál, ami mindenképpen elégedettséggel tölti el. Úgy gondolja, az alaposan megfiatalított gárdában elsősorban az eddig is húzóembernek számító kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Varga Miklóstól (60 kg), 2010-es Eb-győztes Bacskai Balázstól (69 kg), valamint az olimpiai és világbajnoki ötödik, Eb-harmadik Harcsa Zoltántól (75 kg) lehet a leginkább a riói kvótaszerzést várni a kvalifikációs sorozat végéig.

A szakvezető mindhárom versenyzőt dicsérte, azt mondta, egészen remek formában vannak. A már a pekingi és londoni játékokon is szerepelt Varga a fiatal Gálos Roland és Könnyű Richárd ellenében vívta ki a válogatott helyet 60 kilóban. A hajdúsámsoni sportolóról Kovács László elmondta, esetében a legnagyobb hiányosság az volt, hogy a boksza egyritmusú volt, amin most megpróbáltak változtatni, s bízik benne, hogy Samsunban látható lesz ennek az eredménye.

Kovács szerint az Erdei Zsolt irányításával készülő Bacskai a Madárfészekben kiváló munkát végez edzőjével, amit bizonyít, hogy egész évben remekül ment neki a boksz, s nem csupán az amatőrversenyeken, hanem a félprofi WSB-meccsén is nagyon meggyőző volt, s ezt várja tőle Samsunban is.

Harcsa Zoltánt ifjabb Balzsay Károly edzi, s Kovács László elégedett a versenyző fejlődésével. Szerinte a már eddig is komoly sikereket elért Harcsát korábban két tényező hátráltatta abban, hogy még jobb legyen: a meccseken az állóképességével és az idegrendszerével voltak gondok. Most azonban tökéletes fizikai állapotban van, így Kovács szerint a nagy kérdés az, hogy fejben mennyire lesz egyben.

"Sok minden változott a korábbi évekhez képest, több dolgon módosítottunk, s most nem csupán szemre tűnnek jónak a fiúk, hanem a mérések is azt igazolták vissza, hogy kiváló erőállapotban vannak" - mondta Kovács László, aki külön felhívta arra a figyelmet, hogy a csapat hatvan százaléka még nagyon fiatal, 20 év körüli ökölvívókból áll. - "A tapasztalt embereinktől lehet a legtöbbet várni, de a fiatalok is nagyon szépen fejlődnek, s ezt már tavaly bizonyította Csóka Nándor is az Eb-bronzérmével."

A szakember külön kiemelte, hogy összességében három kvóta megszerzésével lenne elégedett, de ezeket a két kvalifikációs tornán, most Samsunban és júniusban Bakuban kell megszerezni, a WSB-ben is érdekelt Bacskainak és Harcsának pedig vélhetőleg májusban a WSB/APB külön kvalifikációs tornáján is lesz erre lehetősége, ha most Törökországban nem jár sikerrel.

"Fontos hangsúlyozni, hogy akkor sem történik tragédia, ha Samsunban nem sikerül a kvalifikáció, de egy riói helyet azért most is várok" - összegzett Kovács, aki azt is megjegyezte, hogy minden súlycsoportban rengetegen vannak, így nagyon nehéz feladat vár tanítványaira. A legnagyobb mezőny Harcsa kategóriájában, 75 kilóban lesz, itt 32-en neveztek, a Bacskait felvonultató 69 kilóba pedig 28 nevezés érkezett.

A férfiak mellett a nők három olimpiai kategóriájában ez lesz a kvalifikáció első állomása. Idősebb Balzsay Károly szövetségi kapitány még a csütörtöki elutazás előtt beszélt arról, hogy a versenyzők remek állapotban vannak, így bizakodva várják a kvalifikációs sorozatot.

Samsunban a tíz férfi kategóriában egyaránt három-három riói hely talál gazdára, míg a nőknél a döntősök szereznek olimpiai indulási jogot. A súlycsoportok harmadik riói helyeiről az elődöntők veszteseinek jövő hétvégi, a döntőkkel együtt megrendezésre kerülő meccsei döntenek.

A magyar öklözőknek még nincs riói kvótájuk.

A magyar csapat:

férfiak: 49 kg: Virbán Gábor 52 kg: Csóka Nándor 56 kg: Tar Sándor 60 kg: Varga Miklós 64 kg: Kontrecz Márk 69 kg: Bacskai Balázs 75 kg: Harcsa Zoltán 81 kg: Tallósi Péter 91 kg: Sávoly Gergő +91 kg: Bernáth István

nők: 51 kg: Barankai Virgínia 60 kg: Benke Sára 75 kg: Szatmári Petra

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.