Köszönöm!

Norvég meccs: valami megváltozott

Egy egyszerű ember érzései a válogatott oslói szereplése után.

_{2015.11.13 10:56ma.hu}

Kinyomtatom

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

_{Fotó: MLSZ}

Szeretem a Focit. De tényleg. Azt nem mondhatom, hogy kisgyerekkorom óta, hiszen családi szinten nem volt jellemző a meccsnézés, de aztán ’94-ben láttam, hogy miket csinál a pályán Dunga, Romário és Bebeto és akkor beleszerettem ebbe az egészbe. Láttam, ahogy kora egyik legjobbjának tartott Baggio az égbe lövi a tizenegyest, láttam a drámát, kilométerek ezreiről éreztem a feszültséget és megragadott.

Drámából nem volt hiány azóta sem. Fennmaradtam sokáig, hogy élőben nézzem végig, ahogy akkori kedvencem, Sheringham egy góllal és egy gólpasszal megfordítja a 99-es a BL döntőt. Együtt néztük a haverokkal a Liverpool-Milant, és 3 gólos olasz vezetésnél kiröhögtük Pool szurkoló haverunkat, aki közölte, ha a nyolcvanadik percben nem vezetünk, akkor ideges leszek. Ideges is lett.

Láttam drámát a pályán sokat, és tele torokból üvöltöttem, mikor a minden idők egyik legnagyobbja - akiről már sápadt kölyökként, ahogy állandóan csak csere volt tudtam, hogy egy napon istenné válik – a 116. percben világbajnokká lövi Spanyolországot.

Mindeközben fociztak a magyarok is. Klubszinten és természetesen a válogatott is. Sok meccset láttam, sőt kint a Megyeri úton, pont a norvégok ellen hallgattam, ahogy egy egész stadion skandálja: „Egyszerűen senkik vagytok, hejj hejj”. Tegnap este Oslóban a nemzeti tizenegy visszaadta azt a kilencvenegynehány percet, amit akkor azt hittem elvesztegettem az életemből. Pont a norvégok ellen.

_{Fotó: MLSZ}

Nem mondom, hogy folyamatosan követtem a válogatott meccseit. Szerintem a korosztályomból sokan vannak így. Mert nem értjük. Nem tudjuk összerakni. Hallottuk, olvastuk a történeteket. Láttunk archív felvételeket. Ködös tekintetű öregek áradoztak arról a tizenegyről, akik csodát műveltek a Wembleyben. És nem értettük, nem értjük. Hogy lehet az, hogy ezek most mintha ólomcsizmában játszanának? Miért döglenek ki a meccs kétharmadánál? Miért omlanak össze?

Néztem azt, ahogy a jugók feltörlik velünk a padlót. Kétszer. Vagy a hollandok, csak hogy a közelmúltra is emlékezzünk. Időnként néztem a meccseket, de mindig fájt. Nyilván lehetne változtatni, de sosem történt semmi csak kapitányt váltottunk. Láttam jó magyar játékosokat, még Dömét is láttam focizni, Dárdait, Szabicsot, a fiatal Gerát és Dzsudzsákot. De soha nem jött a siker. 

Portugália mind méretben, mind a lakosság számának tekintetében megegyezik Magyarországgal. Oké persze nekünk nem volt gyarmatbirodalmunk - többek között Brazília ugye - de akkor is. Nemá, hogy ők mindig ott vannak a tornákon és időnként még esélyesnek is kikiáltják őket. Persze ők sem nyertek semmit, ami biztos frusztráló lehet, de azért közelebb voltak hozzá.

30 éve nem voltunk kint nagy tornán. És nem véletlenül. Talán jobb is. De tegnap este történt valami. Nyertünk. Persze nem biztos, hogy kijutunk az EB-re, hiszen benne van a pakliban, hogy a vikingek egy vödör vérrel készülnek majd a vasárnapi meccsre és hülyére vernek bennünket. De tegnap akkor is történt valami.

_{Fotó: MLSZ}

Bekapcsoltam nyolckor a tévét és a két kölköt is leültettem; gyertek nézzétek. Mentek a cikkek a sorsolás óta, a fogadkozások, az óvatosság és persze a fika, a szidás, az úgy sem sikerül mentalitás. Ezek most kussolnak. Kussolniuk kell, mert tegnap történt valami. Kifutott az a 11 srác és megnyert egy meccset. 1-0 nem nagy durranás mondhatnánk. Pedig az. Mert természetesen nyert az utóbbi 30 évben a válogatott, voltak szerethető periódusai, időnként ment a matek, hogy majd most kijutunk. De mindig bukó volt. Mindig. Pedig még az olaszokat is elvertük. De amikor kellett a tartás, a küzdés és természetesen a szerencse is, akkor valami mindig közbejött. 

Aki látta a meccset az tudja mi történt, aki nem, az sajnálhatja és nézze meg felvételről. Mert nyert a csapat méghozzá úgy, hogy ez lehetett volna simán 2 vagy 3 null ide. És nem omlottak össze. És futottak és védekeztek. Elek például ott volt mindenhol, a romániai fiaskó negatív hőse, Guzmics kifejelt mindent, amit meg nem azt a 100. válogatottságát ünneplő király megfogta. És az a srác, akiről rengeteg szó volt a meccs előtt, mert egy ország nem tudta ki ő, bevágta azt a gólt, ami lehet, hogy meg fogja változtatni a dolgokat. Érdemes lenne ezt az egész Kleinheisler László ügyet alaposan boncolgatni és talán végre rátalálni is kiirtani azt a mételyt ami fertőzi a hazai focit. Nem az én dolgom ez, mert annyira nem értek hozzá. De fél-laikusként is láttam tegnap, hogy valami megváltozott.

Talán a fejekben. Talán edzői zsenialitás. Talán kellett szegény Fülöp Marci halála, akiért a csapat játszott, és aki talán tényleg lenyúlt az égből és a kapufára tolta azt a fejest a végén. Gyönyörű megemlékezés volt. Nem tudom, de így érzem.

És simán lehet, hogy vasárnap hülyére vernek minket, arról nem beszélve, hogy ha kis is jutunk, sem fogjuk valószínűleg a Görög csodát megismételni. Nem lettek jobbak a játékosok, nem robbant be a válogatottba a magyar Messi. De tegnap este én úgy kapcsoltam ki a tévét, hogy ez most más győzelem volt, mint az eddigi pünkösdi királyságok és a beinduló fogadkozásoknak, reménykedéseknek, annak a pokoli hangulatnak, amit itt vasárnap az Üllői úton csinálni fognak több alapja van, mint eddig bármikor. És nem csak azért mert nyertünk és előnyösebb helyzetben várhatjuk a hazai visszavágót. Még akkor is, ha csönd és sírás lesz a vége. Én így érzem, és ezért szeretnék köszönetet mondani a Magyar Válogatottnak. Tényleg és őszintén: Szép volt Fiúk!  

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter