A kiváló csatár tiszteletére
Zsengellér Gyuláról tornacsarnokot neveztek el Újpesten
Zsengellér Gyuláról, a magyar labdarúgó-válogatott egykori világbajnoki ezüstérmes, legendás játékosáról tornacsarnokot neveztek el szombaton Újpesten.
2015.09.12 12:13MTIA több mint száz résztvevő jelenlétében magtartott ünnepségen a kiváló csatár tiszteletére emléktáblát helyeztek el az Erzsébet utcai Lázár Ervin Általános Iskolában. Az eseményre abból az alkalomból került sor, hogy az Újpest négyszeres bajnok és ötszörös gólkirály támadója idén decemberben lenne 100 esztendős. A megemlékezés civil kezdeményezésre jött létre, az ötletgazda az újpesti labdarúgó-hagyományokat lelkesen ápoló, az iskolában futballt oktató Kovács Zoltán, a finanszírozó pedig Kalocsai György vállalkozó volt.
Wintermantel Zsolt, a főváros IV. kerületének polgármestere beszédében felhívta a figyelmet arra: az avatást azért is volt jó gondolat az Újpest-Ferencváros rangadó napjára időzíteni, mert Zsengellér Gyula 1947 őszén éppen a zöld-fehérek ellen játszotta utolsó mérkőzését az Újpest színeiben, mielőtt Olaszországba szerződött.
Az 1999-ben, 83 éves korában elhunyt Zsengellér Gyula idehaza a Salgótarjánban és az Újpestben játszott, majd az AS Románál folytatta pályafutását. A magyar válogatottban 39 mérkőzésen 32 gólt szerzett, a csapattal 1938-ban vb-döntőben szerepelt. Egy évvel később 56 találatával Európa legeredményesebb góllövője volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06