Parasport

Egy casco miatt vonhatják felelősségre Gömörit

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) felügyelő bizottsága szerint a közgyűlés felelősségre vonást kezdeményezhet Gömöri Zsolt elnök ellen "vezető tisztségviselő hatáskörében kötelezettségbe tartozó vezetői ellenőrzés elmulasztása miatt".

2015.05.29 12:51MTI

Az időközben lemondott testület az MPB csütörtöki tájékoztatása szerint öt vizsgálatot folytatott le, és Gömörinek a 2012-es paralimpia után kifizetett 17,5 millió forintos állami jutalom körülményei, a Balaton Reál Kft. és az MPB között létrejött szerződés szerinti gépjármű kártérítés ügye, a mexikói sportszakmai látogatás, a munkavállalók részére folyósított lakáscélú munkáltatói támogatások körülményei és a Coca-Cola cég által nyújtott támogatás felhasználása kapcsán az MPB működését rendben találta.

Ugyanakkor a jochapress.hu pénteki értesülése szerint a felügyelő bizottság összegzésében további megállapítást is tett. Az fb szerint a közgyűlés, illetve az elnökség felelősségre vonást kezdeményezhet az elnök ellen. Az elnök munkáltatója, azaz a közgyűlés, számon kérheti Gömörit azért, mert az MPB illetékes dolgozója nem kötötte meg egy ellopott gépkocsi cascóját, s ezzel 3 milliós kárt okozott a paralimpiai bizottságnak.

Az fb az ügyvezető szerv mulasztásának tartja, hogy az elnökség nem hozott összegszerű, illetve konkrét határozatot a Gömörinek nyújtott támogatással kapcsolatban, valamint azt is, hogy annak kifizetése nem a jogszabályban előírt módon történt.

A botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, többek között vezetői indokolatlan utazásaival.

Az MSZP, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció egyaránt a teljes vezetőség lemondását követelte.

Gömöri a vissza nem térítendő támogatást - melyet Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség - törvényesnek nevezte, de május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot.

Az elnök ellen május 21-én több parasportoló nevében csoportos feljelentést tettek a Központi Nyomozó Főügyészségen. Ezt megelőzően közös nyilatkozatban, nyolcpontos petíciót benyújtva lemondásra szólították fel az elnököt, az elnökséget és a felügyelőbizottságot is. A petíciót több mint ötszázan írták alá, köztük Pálos Péter, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Vereczkei Zsolt és Pásztory Dóra.

Az MPB elnöke kedden cáfolta a sajtóban ellene felhozott 15 vádpontot, és közölte: a "hecckampánnyal" kapcsolatos dokumentumokat elküldik a MOB elnökének és a sportállamtitkárság vezetésének is. Az MPB elnöksége felkérte az etikai és jogi bizottságot az ügy kivizsgálására, egyúttal jelezte, hogy a jogszabálysértések gyanúja miatt a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul.

Csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy szerinte jobb lenne, ha Gömöri Zsolt távozna az MPB éléről, mert amit az elnök tesz, az többet árt a paralimpia ügyének, mint használ. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Gömöri Zsolt "már nem tudja hatékonyan képviselni és hitelesen szolgálni" a szervezetet és a sportolókat.

Az MPB június 19-ére hívott össze rendkívüli közgyűlést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.