Asztalitenisz
Póta nagyot lépett előre: 17. a világranglistán
A sportágban 2001 óta készülő számítógépes világranglisták történetében mindössze háromszor akadt példa arra, hogy magyar asztaliteniszező előkelőbb helyet foglalt el a lajstromban.
2014.11.06 09:39MTIPóta Georgina a 17. helyen áll a női asztaliteniszezők világranglistáján. A hazai sportági szövetség (MOATSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint 11 éve nem állt ilyen előkelő helyen magyar játékos.
A Berlinben légióskodó, 29 éves Póta kilencet lépett előre egy hónappal korábbi pozíciójához képest.
A sportágban 2001 óta készülő számítógépes világranglisták történetében mindössze háromszor akadt példa arra, hogy magyar asztaliteniszező előkelőbb helyet foglalt el a lajstromban: a legelső évben, 2001 januárjában Tóth Krisztina a 13., márciusában Bátorfi Csilla a 16. helyen állt, s Tóth 2003 decemberében újra felkapaszkodott a 13. helyre.
Az utóbbi időben bravúrt bravúrra halmozó Póta mindenekelőtt annak köszönheti előrelépését, hogy az október közepén Linzben rendezett világkupadöntőben a negyedik helyen végzett, azt megelőzően pedig győzött a World Tour-sorozat belgiumi állomásán.
A mostani világranglistát változatlanul a kínai Ting Ning vezeti, s Póta előtt mindössze négy európai játékos található. Ám a német Han Ying, az osztrák Liu Jia, a Szekszárdon játszó svéd Li Fen és a román Elizabeta Samara alkotta kvartettből kizárólag az utóbbi nem kínai származású.
A férfiak között Pattantyús Ádám áll a legjobban a magyarok közül: ő - négy helyet javítva - a 78.
A magyarok helyezései a novemberi világranglistán (zárójelben az egy hónappal korábbi pozíciók):
Nők:
17. (26.) Póta Georgina
88. (83.) Lovas Petra
89. (84.) Madarász Dóra
114. (109.) Pergel Szandra
143. (150.) Ambrus Krisztina
Férfiak:
78. (82.) Pattantyús Ádám
93. (99.) Kosiba Dániel
128. (132.) Jakab János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06