Irán
A röplabda-rajongása miatt börtönre ítélt iráni nő szabadon bocsátását kérik
A 25 éves nő Londonban élő testvére, Iman az interneten gyűjt támogatókat a szabadon bocsátása érdekében, ehhez eddig több mint 700 ezren csatlakoztak.
2014.11.03 09:57MTIA Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) elnöke, Ary S. Garcia a szabadon bocsátását kéri annak a brit-iráni nőnek, akit egyéves börtönbüntetésre ítéltek Iránban, mert júniusban megtekintette - más hírek szerint megkísérelte megnézni - az Irán-Olaszország férfi világliga-mérkőzést Teheránban.
Garcia elmondta: levelet írt az ügyben Hasszan Róháni köztársasági elnöknek, továbbá az Iráni Röplabda Szövetség, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is próbál segíteni Goncseh Gavaminak. A 25 éves nő Londonban élő testvére, Iman az interneten gyűjt támogatókat a szabadon bocsátása érdekében, ehhez eddig több mint 700 ezren csatlakoztak - írta a főleg az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames nevű csatorna.
Gavami ügyvédje, Mahmúd Alizadeh Tabatabai elmondta, hogy védencét június 20-án vették őrizetbe Teheránban. A nőt nem sokkal később elengedték, de néhány nap múlva ismét elfogták, és börtönbe vitték.
A hatóságok tájékoztatása szerint a nő biztonsági okokból került őrizetbe, annak nincs köze a röplabda-mérkőzéshez, hivatalosan nem emeltek ellene vádat. Végül októberben állították bíróság elé.
Ügyvédje arról számolt be, hogy Gavamit a rendszer elleni propaganda terjesztésében találták bűnösnek. Hozzátette, ezt abból az ítéletből tudja, amit ugyan megmutattak neki, de hivatalosan még nem kézbesítettek.
Iránban a nők sem labdarúgó-, sem pedig röplabda-mérkőzésre nem mehetnek be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:21 AZ EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
- 21:22 London tiltakozott Kínánál a Nagy-Britannia elleni kém- és kibertevékenység miatt
- 20:24 Médiaunió Alapítvány: folytatódik a kiberbűnözés elhárítását célzó kampány
- 19:23 Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók
- 18:20 Technikás mászásra készül júniusban Klein Dávid és Nagy Márton
- 17:19 A korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban
- 16:18 George Clooney jövőre a Broadwayn debütál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06