Kasza és Demeter az élen

Öttusa Eb: két szám után második a magyar csapat

Két szám után a második helyen áll a magyar csapat a férfiak hagyományos versenyében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

2014.07.13 15:04MTI
MTI/Beliczay László

A Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter hármas az oroszok mögött áll a lovaglást megelőzően, míg egyéniben Kasza a negyedik, Demeter pedig az ötödik.

A vívásban a székesfehérvári Demeter szerepelt a legjobban a hazai versenyzők közül, ő nagyszerű teljesítménnyel 21 győzelmet szerzett a pástokon, emellett csak 14 ellenfelétől kapott ki.

Alig maradt el tőle az elmúlt két évben ezüstérmes Kasza, aki 20 asszóját nyerte meg és 15-öt veszített el. Nem ment ezúttal ilyen jól a vívás az egyébként ebben a számban erős Tibolya Péternek. Neki a 16/19-es eredmény már csak azért sem volt kedvező, mert úszásban nem tartozik a legjobbak közé.

A második számban Kasza az ötödik, Demeter a tizedik időt úszta, ezzel előbbi negyedik, utóbbi pedig ötödik a lovaglás előtt. Tibolya a 200 métert a 28. idővel teljesítette, emiatt ő összetettben is csak a 26. a verseny kétharmadánál.

Csapatban az oroszok jelentős előnnyel vezetnek, de a magyarokat követő cseheknek is komoly a hátrányuk. Az egyéni induló Demeter Gergely a 36. helyen áll két szám után.

MTI/Beliczay László


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.