Öttusa-Eb

Balszerencsésen lovagoltak a magyarok

Három szám, a vívás, az úszás és a lovaglás után Kovács Sarolta a hetedik helyen áll a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság szombati női döntőjében. A fináléba jutott másik magyar versenyző, Alekszejev Tamara jelenleg a 24.

2014.07.12 17:17MTI
Fotó: Facebook/Kovács Sarolta (öttusa)

A Bregyó sportközpontban Rubik kockával és a magyar öttusasport olimpiai bajnokainak fotóival ékesített akadályokkal tűzdelt pálya várta a lovaglás résztvevőit.

Az első fordulóban a mezőny második felében állók kerültek sorra, a végén következtek a legjobbak. Alekszejev Tamara azzal a Henryvel lovagolt, amellyel Vörös Zsuzsanna, a magyar női öttusasport olimpiai bajnoka 2006-ban Budakalászon Európa-bajnoki aranyérmet nyert. Alekszejev két akadályt vert, és időtúllépés miatt is vesztett pontjaiból, így 279 ponttal zárta ezt a számot. Jelenleg a 24. helyen áll 734 ponttal.

A nap első hibátlan teljesítménye is Henry nevéhez fűződött: a vele 30-ként pályára lovagló olimpiai ezüstérmes Samantha Murray jött le 300 pontos eredménnyel a pályáról.

Harmincötödikként szólították Kovács Saroltát, akit a népes közönség vastapssal köszöntött. A fehérváriak reménysége hibátlanul lovagolt egészen a kilencedik akadályig. Amikor odaért, váratlanul felugatott a pálya mellett álló nézők egyikének a kutyája, a ló megijedt, kétszer ellenszegült, majd akadályt is vert. Kovács így 253 ponttal fejezte be ezt a számot, összetettben pedig 796 pontjával a másodikról a hetedik helyre csúszott vissza.

A záró kombinált számot a francia Elodie Clouvel várja az élen 832 ponttal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.