Kinőtte a magyar bajnokságot
Besic: irány a Vb, utána viszlát, Fradi!
Úgy érzi, Magyarországon már nem fejlődhet tovább, így Muhamed Besic, a Ferencváros bosnyák futballistája a brazíliai világbajnokságon után eligazolna.
2014.05.08 20:58MTIA 21 éves védő hétfőn bekerült Safet Susic bosnyák szövetségi kapitány 24 fős bő keretébe, amelyből már csak egy játékost vesz majd ki a szakvezető, ám ez vélhetően nem Besic lesz, ugyanis a tréner úgy fogalmazott: ő lehet az egyetlen, aki képes lehet megfogni majd Lionel Messit.
A bosnyák haber.ba honlapon csütörtökön jelent meg egy interjú a ferencvárosi labdarúgóval, aki a kapitány ezen szavaira nem kívánt reagálni, azt azonban elmondta, nagyon örül a lehetőségnek, hogy utazhat Brazíliába.
Besic hozzátette, úgy érzi, az elmúlt két évben rengeteget fejlődött Magyarországon, ugyanakkor azt gondolja, eljött a váltás ideje, ezzel azonban csak a világbajnokságot követően szeretne foglalkozni. Legutóbb húsz évvel ezelőtt, az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokságon szerepelt olyan játékos, aki a magyar bajnokságból került hazája keretébe. A Honvédból Emeke Ezeugo a nigériai válogatottban lépett pályára akkor, igaz, csak a bolgárok elleni csoportmérkőzésen kapott lehetőséget: csereként 13 perc jutott neki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06