"Morális okok" miatt
Menesztették a női röplabda-válogatott szövetségi kapitányát
Menesztették posztjáról Hollósy Lászlót, a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitányát.
2014.02.03 15:50MTIPoór Csaba, a magyar szövetség (MRSZ) elnöke a hétfői sajtóbeszélgetésen elmondta: a döntést a szervezet szakmai kollégiuma hozta meg, hátterében pedig morális okok állnak.
Ugyanennek a grémiumnak február 19-ig kell javaslatot tennie az új szövetségi kapitány személyére. Az elnök hozzátette, elsősorban magyar szakemberben gondolkodnak, de az sem kizárható, hogy külföldi tréner ül le a kispadra.
Az MRSZ elnöke megjegyezte, a válogatott új szövetségi kapitányával szemben az lesz az elvárás, hogy a gárda kijusson a jövő évi Európa-bajnokságra, amelynek selejtezőjét májusban rendezik. A magyar csapat a franciákkal, az izraeliekkel, valamint egy, az első selejtezőkörből érkező együttessel találkozik majd.
A kvartettből az első helyezett automatikusan kijut a kontinensviadalra, amelyet Hollandia és Belgium közösen rendez majd, a másodikok pótselejtezőt játszanak. Hollósy 2012 december óta irányította a válogatottat, amellyel a vb-selejtezőn az első körből továbbjutott, a második forduló tornáján pedig a harmadik helyen végzett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:11 Halálos áldozatot követelt az ítéletidő Szerbiában
- 6:10 Holtan találtak egy volt brit tengerészgyalogost
- 5:09 Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06