Jövő szerdától
21 ország 143 versenyzője a Bocskai Emlékversenyen
Huszonegy nemzet 143 versenyzője vesz részt a jövő szerdától szombatig tartó 58. Bocskai István ökölvívó emlékversenyen Debrecenben.
2014.01.31 15:53MTIPajna Zoltán, a város alpolgármestere, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnökségi tagja az esemény pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az önkormányzat 10 millió forinttal támogatja a rendezvényt, amelyen 8 hajdú-bihar megyei versenyző - 6 debreceni és 2 hajdúsámsoni - is indul.
Kunya György, a MÖSZ főtitkára Európában példa nélkülinek nevezte az 58 éve sorra kerülő viadalt, melyre az idén olyan nagy volt az érdeklődés, hogy több versenyző jelentkezését vissza kellett mondaniuk.
Kovács László szövetségi kapitány a verseny színvonalának érzékeltetésére jelezte, immár hagyomány, hogy a világ legerősebb boksznemzetei közül többen képviselteteik magukat Debrecenben. Idén ugyan a kubaiak anyagi gondjaik miatt távol maradnak, ám Oroszország, a világbajnokságon négy aranyérmet szerzett Kazahsztán, vagy Üzbegisztán is küld csapatot, csakúgy mint India.
"Mivel az idén Európa- és világbajnokság sem lesz a férfiaknak, ezért a kvalifikációra készülő csapatok összerakása a cél" - tette hozzá már a magyarokra utalva a szakvezető.
Kovács jelezte, hogy a magyar válogatott csaknem teljes létszámban indul debreceni versenyen, amelynek érdekessége, hogy a decemberi országos bajnokság után ezúttal is azonos súlycsoportban, a 75 kilogrammban szerepel a moszkvai Európa-bajnok Bacskai Balázs és az olimpiai-, valamint világbajnoki negyeddöntős Harcsa Zoltán.
"Kettejük párharca lesz idén a Bocskai emlékverseny egyik legnagyobb érdeklődéssel várt csatája, amelyre remélhetőleg csak a döntőben kerül sor" - mondta a szövetségi kapitány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06