Bundesliga

Szalai és Huszti csapata is nehéz meccs előtt áll

Szalai Ádám csapatára, az ötödik Schlake 04-re és a Huszti Szabolcsot foglalkoztató tizedik Hannoverre is nehéz mérkőzés vár a német labdarúgó-bajnokság hétvégi, 19. fordulójában.

2014.01.30 11:32MTI
freedigitalphotos.net

A tavaszi szezont győzelemmel kezdő Schalke hazai pályán fogadja szombaton a Wolfsburgot, mely mindössze egy pont hátránnyal áll mögötte a tabellán, így mindkét együttes számára nagyon fontos lesz a találkozó.

A gelsenkirchenieknél a múlt héten góllal tért vissza a holland támadó, Klaas-Jan Huntelaar, aki vélhetőleg ezúttal is kezdő lesz majd, míg az őt egész ősszel helyettesítő Szalai vélhetőleg ismét a padon kezd majd.

A Huszti Szabolcsra alapemberként számító Hannover egy hete éppen a Wolfsburgot győzte le, első idegenbeli sikerét aratva a bajnokságban. Ezúttal hazai környezetben kell majd pályára lépnie az együttesnek, viszont a múlt szombatinál nehezebb ellenféllel, a negyedik Borussia Mönchengladbachhal találkozik majd.

A Stuttgart elleni nehezen kiharcolt győzelmét követően a Bundesligát már 13 ponttal vezető Bayern München vasárnap a 14. Frankfurtot fogadja, míg a második Bayer Leverkusen a - müncheniektől az utolsó pillanatokban kapott góllal vereséget szenvedett - Stuttgartot látja vendégül.

A forduló nyitómeccsét a harmadik Borussia Dortmund játssza a sereghajtó Braunschweig stadionjában.

Bundesliga, 19. forduló:
péntek:
Braunschweig-Borussia Dortmund 20.30

szombat:
Augsburg-Werder Bremen 15.30
Hoffenheim-Hamburger SV 15.30
Bayer Leverkusen-VfB Stuttgart 15.30
FSV Mainz-Freiburg 15.30
Schalke 04-Wolfsburg 15.30
HSV Hannover-Borussia Mönchengladbach 18.30

vasárnap:
Hertha BSC-Nürnberg 15.30
Bayern München-Eintracht Frankfurt 17.30

Az állás:
1. Bayern München 18 46- 9 50 pont
2. Bayer Leverkusen 18 34-19 37
3. Borussia Dortmund 18 40-22 33
4. Bor. Mönchengladbach 18 35-21 33
5. FC Schalke 04 18 35-28 31
6. VfL Wolfsburg 18 29-22 30
7. Hertha BSC 18 27-21 28
8. FSV Mainz 05 18 27-32 27
9. FC Augsburg 18 23-27 25
10. Hannover 96 18 26-32 21
11. Werder Bremen 18 22-37 20
12. VfB Stuttgart 18 31-35 19
13. 1899 Hoffenheim 18 36-42 18
14. Eintracht Frankfurt 18 21-29 18
15. SC Freiburg 18 19-33 17
16. Hamburger SV 18 33-41 16
17. 1. FC Nürnberg 18 21-33 14
18. Eintracht Braunschweig 18 10-32 12

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.