Baba néni

Sportlövők ünnepeltek - a 100 éves Kisgyörgy Lajosnét köszöntötték

"Aki hatvanévesen még versenyez, kilencvenévesen még síel, az célba talál. Baba néni nem csak a lőtéren, ahol a férfiakat is lekörözte, hanem az életben is célt talált, így lehet sokak példaképe".

2014.01.21 19:15MTI

Az állami sportvezetés, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Sportlövők Szövetségének képviselői, barátok, egykori sporttársak és tanítványok köszöntötték kedden Kisgyörgy Lajosné sportlövőt, edzőt, aki január 14-én ünnepelte 100. születésnapját.

A 123-szoros országos bajnok ünneplésén megjelent többek között Simicskó István sportért felelős államtitkár, Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Igaly Diána és Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, valamint olimpiai bajnok öttusázó-tanítványai: Balczó András, Török Ferenc és Németh Ferenc és Fábián László, a MOB sportigazgatója.

A bajnoknő életét felelevenítő összeállítás levetítése után Schmitt Pál - aki háromtusázóként volt az ünnepelt tanítványa - arról beszélt, hogy "Baba néni" sikeres pályafutásából csupán az olimpia maradt ki, mivel akkoriban a nők versenye még nem volt ötkarikás szám.

Simicskó István beszédében a hosszú élet titkát keresve azt mondta: tervezni kell, célokat kell találni.

"Aki hatvanévesen még versenyez, kilencvenévesen még síel, az célba talál. Baba néni nem csak a lőtéren, ahol a férfiakat is lekörözte, hanem az életben is célt talált, így lehet sokak példaképe" - fogalmazott.

Fábián László tolmácsolta Borkai Zsolt MOB-elnök és Szabó Bence főtitkár jókívánságait, és a magyar sport ikonjának nevezte Kisgyörgy Lajosnét, egyben megköszönte azt a szeretetet, segítséget, amit az öttusázók kaptak tőle.

Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Fair Play Bizottság elnöke Fair Play-díjjal ismerte el Kisgyörgy Lajosné hosszú, sikeres, példamutató pályafutását.

Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetsége elnöke fontos eseménynek nevezte Kisgyörgy Lajosné köszöntését, hiszen mint mondta, nincs még egy magyar sportoló, aki 123 bajnoki címmel büszkélkedhet. Az ünnepeltet a páratlan eredményt igazoló diplomával ajándékozta meg.

Kisgyörgy Lajosné örömét fejezte ki, hogy sok régi barát jött el a köszöntésére, ugyanakkor elárulta, szomorú, hogy ma már nem síelhet, és a teniszezés sem megy úgy, mint korábban.

"Egy igazi sportoló öregen sem adja meg magát, keres egy új területet, ahol sikereket érhet el. Nekem ez ma a kertészkedés" - mondta az ünnepelt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.