Labdarúgó NB I

Az FTC szerződést bont Ricardo Moniz vezetőedzővel

A Salzburg és a Hamburg egykori edzője szerint egy emberi dráma miatt történt mindez, a csúcson, az Újpest elleni csata megnyerését követően ugyanis a csapat elveszítette egyik legjobbját, Akeem Adamst.

2013.12.01 21:04MTI

A klub vasárnap esti közleménye szerint erre a lépésre az együttes sikertelen szereplése miatt kerül sor.

"Az elmúlt 8 bajnoki mérkőzésen megszerezhető 24 pontból mindössze 6-ot gyűjtött be az együttes, ami 25 százalékos teljesítménynek felel meg, így a változtatás szükségszerűvé vált." - áll az indoklásban.

A 49 éves holland szakember 2012 augusztusában vette át a zöld-fehér csapat irányítását, első szezonjában a bajnokságban ötödik lett a gárdával, megnyerte a Ligakupát, majd idén júliusban szerződést hosszabbított 2016-ig. A 2013/14-es idényt is jól kezdték vele a ferencvárosiak, az utóbbi hetekben azonban jelentősen visszaesett a csapat teljesítménye.

A következő két tétmérkőzésen Máté Csaba látja el a vezetőedzői teendőket - közölte az FTC.

Ez a második edzőváltás az OTP Bank Liga mostani szezonjában, korábban az Újpestnél a szerb Nebojsa Vignjevic váltotta a Marc Leliévre-Kozma István duót. "Nagyon nagy csapás a számomra, hogy távoznom kellett a csapattól" - idézi az origo.hu a 49 éves szakvezető Voetbal Internationalnek adott nyilatkozatát. Ricardo Moniz, akit vasárnap menesztett a klub vezetése, így fogalmazott: "Fantasztikus másfél évet dolgozhattam a Ferencvárosnál, de a teljesítményünk fokozatosan visszaesett."

A Salzburg és a Hamburg egykori edzője szerint egy emberi dráma miatt történt mindez, a csúcson, az Újpest elleni csata megnyerését követően ugyanis a csapat elveszítette egyik legjobbját, Akeem Adamst. A 22 éves trinidadi válogatott védő színinfarktust kapott, napokig kómában volt, majd a szövődmények miatt egyik lábát amputálni is kellett.

"Ez a legnagyobb tragédia, amit valaha is megtapasztaltam. Ettől a pillanattól kezdve a Ferencváros hanyatlani kezdett, néhány játékosom hetekig nem tudott aludni sem. Tény, hogy ezt követően sok pontot veszítettünk" - nyilatkozta Moniz, aki még szeptember közepén 2016-is meghosszabbította szerződését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.