90-0
Súlyos vereséggel debütált a magyar liga rögbi-válogatott
A magyar liga rögbi-válogatott története első mérkőzésén 90-0-s vereséget szenvedett Görögországtól vasárnap, a Margitszigeten.
2013.10.27 18:43MTIA magyar szövetség tájékoztatása szerint a kilencvenpontos vereség a játékosok tudás- és tapasztalatkülönbségét tekintve reális, mert a görögök közül nyolcan is az ausztrál profi bajnokságban szerepelnek.
"Sejtettük, hogy valami ilyesmi lesz a vége, de sajnálom, hogy egyetlen pontot sem szereztünk. Ilyen tudású csapat ellen játszani felér száz edzéssel. Biztos vagyok benne, hogy egyszer még büszkék leszünk arra, hogy részesei voltunk a magyar ligarögbi első hazai meccsének" - mondta a mérkőzés után Mézes Bálint, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Habóczki Zsolt, a sportági szövetség elnökségi tagja elmondta: a szövetség ezzel a mérkőzéssel szeretné megmutatni és felhívni a figyelmet a liga rögbi létezésére.
A sportág technikailag és játékstílusban is közel áll a 7-es rögbihez, amely már olimpiai sportág, így a szövetség szerint egy sikeres ötkarikás csapat tagjai is kikerülhetnek a liga rögbiben edződő fiatalokból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06