Vizes vb
Kapás Boglárka kiváló országos csúccsal jutott a döntőbe 1500 gyorson
Kapás egyéni csúcsán több mint tíz, míg Risztov Éva eddigi 16:10.04 perces országos csúcsán csaknem nyolc másodpercet javított.
2013.07.29 12:35MTIKapás Boglárka országos csúcsot felállítva futamgyőztesként, az ötödik helyen bejutott az 1500 méter gyors keddi fináléjába a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek hétfő délelőtti selejtezőjéből.
A 400 gyorson vasárnap ötödik helyezett 20 éves sportoló a második futamban a táv harmadáig együtt úszott két riválisával, majd kiváló tempót diktálva, fokozatosan elhúzott tőlük, s végül 16:02.58 perces idővel csapott célba. Kapás egyéni csúcsán több mint tíz, míg Risztov Éva eddigi 16:10.04 perces országos csúcsán csaknem nyolc másodpercet javított.
"Az edzőm, Nagy Péter azt mondta, ússz, ahogy tudsz, de készülj fel rá, hogy nagyon fog fájni. Én szót fogadtam, és persze tényleg fájt, de mégsem annyira, mint arra számítottam - értékelt Kapás. - Ötszáz méternél előre mentem, mert úgy éreztem, hogy lassú az iram, aztán mentem, ahogy tudtam, ráadásul hiába vártam, hogy majd utolérnek a többiek, senki nem jött velem. Ahhoz képest, hogy a fő számom a 800, a 400 után 1500-on is nagyon jól megy az úszás, és már a második országos csúcsomat értem el. Remélem, a holnapi döntő is jól sikerül..."
Ebben a számban eredetileg Risztov is indult volna, ám szombaton betegség miatt visszalépett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06